GAZDAG PROGRAM A DUNASZERDAHELYI SZENT ISTVÁN-NAPOKON
Text kann man hier runterladen
Text
(FP24) - Dunaszerdahely -
Dunaszerdahelyen háromnapos rendezvény keretében kerül sor államalapító királyunk ünnepének megemlékezésére. Míg augusztus 20-án az ünneplésé volt a főszerep, addig szombaton és vasárnap a szórakozás kerül a középpontba.
Augusztus 20-án az ünnepi szentmise után a Szent István téri emlékműnél tartották a városi ünnepségeket. Hájos Zoltán, a város polgármesterének köszöntője után Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet.
A koszorúzás után a Városi Művelődési Központban folytatódott az ünnepség, amelyen sor került a városi képviselő-testület ünnepi gyűlésére. Itt osztották ki az elismerő emlékérmeket is a város hírnevét öregbítő személyeknek és szervezeteknek. A Magyar Koalíció Pártja nevében Berényi József elnök, valamint a járási és az alapszervezet nevében is koszorút helyeztek el a magyar párt képviselői. Koszorúval tisztelegett Szent István emléke előtt a Szent György Lovagrend, a Pázmaneum Társulás, a Bíró Márton Társulás, a református gyülekezet, néhány alapiskola és a Yellow Blue Supporters DAC fanklub is.
Díszpolgári Kitüntetésben részesült Tölgyessy György professzor. Pro Urbe Díjban részesült Kornfeld Ferenc (in memoriam), Laczkó Stefánia zenepedagógus, a Slavoj (DAC) 1961/62-es bajnok labdarúgó csapata. Polgármesteri Díjban részesült Banyák István cigányprímás, Földvári Sándor véradó, a Dunaág Néptáncegyüttes és Gáspár Mária, az Év Pedagógusa. Este a Magyar Szolidaritás Tüzének meggyújtása zárta az ünnepi programokat. Immár második alkalommal lobbantak fel a Magyar Szolidaritás Tüzének lángjai a városban, amelyet a Pázmaneum Társulás szervezett.
Felvidék Ma
pr_responsibility