EGÉSZSÉG (183)

Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE
 
(FP24) - Budapest - A közétkeztetésben – különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekben – az élettani szükségleteknek megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) saját vizsgálati eredményeire építve, a legújabb szakirodalmi adatokat is figyelembe véve készítette el a táplálkozástudomány mai állásának megfelelő táplálkozás-egészségügyi ajánlást.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A fejtetvesség évről-évre visszatérő jelenség a gyermekközösségekben, elsősorban az általános iskolákban és az óvodákban.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, fejtetvesség
 
 
(FP24) - Budapest - A prevenció eszközei Magyarországon főként az iskolai színtéren jelennek meg. Tekintve, hogy a drogok kipróbálásának ideje jellemzően a középiskolás évekre esik, így fontos, hogy a folyamat kezelése rögtön itt el is kezdődik – vonható le a következtetés a Nemzeti Drog Fókuszpont drogprevenciós törekvéseket áttekintő elemzéséből. Szintén főként fiatalokat megcélzó példamutató kezdeményezések megfigyelhetők a szabadidő eltöltésének színterein, a munkahelyi megelőzés azonban nem elterjedt.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, drogprevenció
 
 
(FP24) - Budapest - A XXI. század követelményeinek minden téren megfelelő informatikai beruházás fejeződik be 2011. augusztus 31-én az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban. Az EKOP-3.1.1-09-2009-0001 számú projekt keretében közel 1,8 milliárd forint értékben újul meg az OTH, és ezen keresztül az ÁNTSZ, valamint a hozzá kapcsolódó szakmai intézetek számítástechnikai környezete.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ
 
 
(FP24) - Budapest - Hazánkban a nyár végén, ősz elején jelentkezik a legtöbb allergiás probléma – elsősorban a légkörben található magas parlagfű-pollen koncentráció miatt.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, pollen, allergia
 
 
(FP24) Folyamatos volt a közegészségügyi ellenőrzés az augusztus 8. és 15. között megrendezett Sziget Fesztiválon. Mindössze egy eljárást indult.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, Sziget
 
 
(FP24) - Budapest - Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szakmai ajánlásait is figyelembe véve az ország egész területére augusztus 26-án 24 óráig kiadott III. fokú hőségriadót augusztus 27-én 00 órától kezdődően II. fokú hőségriasztásra csökkenti és augusztus 28-án 24 óráig meghosszabbítja.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A megbízott országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján kedden 0 órától 24 óráig másodfokú, szerdán 0 órától pénteken 24 óráig harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A mérések szerint a parlagfű pollenszemei július második hetétől országszerte jelen vannak a levegőben – erről tanúskodnak az Aerobiológiai Hálózat adatai. Ezekben a hetekben az esőzések következtében pollenkoncentrációja még sehol sem érte el a tüneteket is kiváltó közepes szintet – azonban a felmelegedés hatására és a tartós eső elmúltával pollenszórása felerősödik és augusztus elején várhatóan elindul a parlagfű szezon.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az utazók számára gyakran jelentenek erőpróbát az országok közötti kulturális, higiénés, etikai és gazdasági különbségek. Nem csak az egészségi problémák – mint pl. a gyomor-bél panaszok, a láz és a fertőzések – elkerülése fontos. Előzetesen tájékozódni kell a célországra jellemző szokásokról, kultúráról, életmódról és politikai helyzetről.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, utazás, oltás
 
 
(FP24) - Budapest - Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint a Németországból induló járvány kórokozója egy korábban igen ritkán észlelt, O104:H4 szerotípusú E.coli. A járvány során bekövetkezett fertőzések legvalószínűbb forrásai nyersen elfogyasztott, csíráztatásra használt görögszéna magok, amit a francia és német epidemiológiai vizsgálatok eredményei alátámasztanak. Emellett korlátozott számú emberről-emberre terjedő másodlagos fertőzést is igazoltak.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ
 
 
(FP24) - Budapest - A nyári kánikula mindenki számára olyan időjárási környezetet teremt, mintha mediterrán, vagy szubtrópusi, trópusi vidékre utazna! Ezért életmódunkat ehhez kell igazítanunk, hogy csökkentsük a kellemetlen közérzetet, elkerüljük a rosszullétet, egészségre veszélyes, károsító hatásokat. Különösen érzékenyek és védelemre szorulnak ilyenkor a várandós és szoptató anyák és a csecsemőik.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A gyógyszerkészítményeket mindig a betegtájékoztató illetve az alkalmazási előírás utasításai szerint kell alkalmazni.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A globális felmelegedés, a klímaváltozás következtében a hőséghullámok számának növekedésével kell számolni. Ezek az időszakok különösen megviselik a szervezetet.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján péntekig II. hőségriasztási fokozatot rendel el.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján keddi napra hazánk több megyéjében (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Borsod, Szabolcs megye), ahol 25 fok körüli középhőmérséklet lesz a jellemző, II. fokú hőségriasztást rendel el, az Alföld és a Dunántúl déli részén, ahol több helyen 26, 29 fok között alakul a középhőmérséklet, fenntartja a III. fokozatú hőségriadót.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Erős hányingert és hányást, mellkasi fájdalmat, szapora pulzust, nyugtalanságot, álmatlanságot, esetenként pánikrohamot is okozhat a túlzott koffeinbevitel. A fiatalok körében oly népszerű energiaitalokban akár 4-5 csésze kávénak megfelelő koffein is lehet.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, energiaital
 
 
(FP24) - Budapest - Az országos tisztifőorvos III. fokú hőségriadót ad ki július 8. péntek 8.00 órától július 11. hétfő éjfélig. Ezeken a napokon a napi átlag hőmérséklet meghaladhatja a 27 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége érdekében.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A magyar gyerekek akár négyszer, míg a felnőttek legalább háromszor több sót fogyasztanak az ajánlott mennyiségnél.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik elhanyagolják őket, nem foglalkoznak velük. A gyermekjóléti szolgálatok a gyermekkorú népesség körülbelül tíz százalékát tartják nyilván veszélyeztetettként! Szakemberek szerint ott, ahol nagy a szegénység, különböző gyermekbalesetek is könnyebben fordulnak elő. Ezek hátterében is gyakran feltételezhető az elhanyagolás.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A Népegészségügyi Termékdíj legfontosabb üzenete, hogy a hazai lakosságot az egészséges táplálkozás felé terelje, csökkentve azon élelmiszerek fogyasztását, melyek egészségtelennek tekinthetők, s amelyek bizonyítottan felelősek számos súlyos betegség kialakulásáért.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A mefedron-használók között sok a fiatal
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az országos tisztifőorvos előzetes, figyelmeztető jelzést ad ki 2011. június 18-ra, szombatra hazánk déli, délkeleti megyéire.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, hőség
 
 
(FP24) - Budapest - Van-e megfelelő nagyságú pihenőhely? Tiszta, rendezett-e a partszakasz? Megfelelő-e a füvesítés, parkosítás? Gondoskodtak-e öltözőhelyiségekről, illemhelyekről? Többek között ezekre kíváncsi a hatóság, amikor a kijelölt fürdőhelyeket vizsgálja.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A Védőnők Napján Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos és Odor Andrea országos vezető védőnő köszöntötte az ünnepi rendezvény résztvevőit.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, védőnők
 
 
(FP24) - Budapest - Hazánkban továbbra sincs a német járvánnyal összefüggésbe hozható megbetegedés – erről tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal részéről dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos a sajtó képviselőit pénteken.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Lehetséges emberi rákkeltő a rádiófrekvenciás elektromágneses tér
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, mobiltelefon, rák
 
 
(FP24) - Budapest - Hazánk továbbra is fertőzésmentes, a laboratóriumi vizsgálatok nem igazoltak összefüggést a németországi járvánnyal – erről tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal részéről dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos a sajtó képviselőit.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Minden húsz újszülöttből egy intenzív ellátást igényel. Hazánkban a Neonatális Intenzív Centrumok speciálisan a koraszülöttek és beteg újszülöttek ellátására szakosodott és felszerelt osztályok, amelyek évente 6000 súlyos állapotú újszülöttnek adtak esélyt az életre. Közülük minden ötödik súlya 1500 gramm alatt van, nekik a neonatális intenzív centrumok nélkül aligha lenne esélyük a túlélésre.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Nem a dohányzók, hanem a dohányzás ellen és a nemdohányzók védelmében kívánunk fellépni akkor, amikor az ÁNTSZ és a népegészségügyi szakigazgatási szervek munkatársainak jelentős része a törvény hatályba lépése előtt és azt követően az ellenőrzésekben részt vesz – mondta a világnapi sajtótájékoztatón dr. Paller Judit mb. országos tiszti főorvos.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Nyolc beteg székletvizsgálati anyaga érkezett meg eddig az Országos Epidemiológiai Központba.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A 2010/11-es szezonban összesen 1.400 háziorvos vett részt az influenza figyelőszolgálatban, ami a praxisok ötödét fedte le. Ezen kívül 168, úgynevezett „sentinel” (őrszem) családorvos rendszeres virológiai vizsgálatot is végzett, hogy meghatározzák az influenzaszerű megbetegedések kórokozóit. Az adatok gyűjtése és elemzése 2010. október 4-én kezdődött és 2011. május 22-én fejeződött be.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - A hét végéig 5 olyan székletminta érkezett az Országos Epidemiológiai Központba, melyet Németországban járt magyar betegtől küldtek be vizsgálatra az egészségügyi intézmények – mondta dr. Szabó Enikő vasárnap, a Budapesten, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban megtartott sajtótájékoztatón.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A német hasmenéses járvány legfontosabb első tanulsága, hogy a megelőzésben kulcskérdés az általános higiénés szabályok betartása – erre hívta fel a figyelmet a Budapesten, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban megtartott rendkívüli tájékoztatón dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Ezek a fertőzések ismertek, 1985 óta az Országos Epidemiológiai Központban regisztrálásra kerülnek, hazánkban évente néhány eset előfordult, azonban összefüggő, nagy járványos méreteket nem öltött.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Gyorsabb információáramlás veszélyhelyzetekben, a sürgősségi ellátás támogatása, a katasztrófavédelem kiegészítése, magasabb szintű járványügyi, kémiai és sugárbiztonság – ezt ígéri a közép-magyarországi régióban megvalósuló összetett fejlesztés. Az országos jelentőségű program az ÁNTSZ belső informatikai rendszerét is érinti.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az idén eddig nem tapasztaltak kirívó szabálytalanságot a strandok, fürdők közegészségügyi ellenőrzésekor a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei és a kistérségi népegészségügyi intézetek.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt héten a becslések szerint 1.900 fő kereste fel orvosát influenzás panaszokkal. A betegek többsége továbbra is fiatal felnőtt, a 15-34 éves korosztályból kerül ki.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - 14 ezer középiskolás kaphatja meg a vakcinát – cél a megelőzés
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Akár 25 százalékkal is emelkedhet a halálozások száma a nagy melegben
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt héten a becslések szerint kb. 2 300 fő kereste fel orvosát influenzás panaszokkal. Az országos adatok szerint a betegek legnagyobb része a 15-34 éves korcsoportba tartozó fiatal felnőtt volt.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt héten a becslések szerint 2200 fő kereste fel orvosát influenzás panaszokkal, ami 15 százalékkal kevesebb, mint egy héttel korábban. A betegek többsége 15-34 év közötti fiatal felnőtt, ez a korcsoport adta az összes eset több mint 40 százalékát.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - 2011. április 18. és 24. között a becslések szerint 2600 fő kereste fel háziorvosát influenzaszerű tünetekkel, ez 35 százalékkal kevesebb mint egy héttel korábban.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Győr - Több kiemelt témakör is szerepel a Népegészségügyi Tudományos Társaság XIX. Nemzetközi Kongresszusának programjában. A rendezvény helyszíne ezúttal Győr, ahol 2011. április 26. és 27. között találkoznak a népegészségüggyel foglalkozó szakemberek.
• Az államigazgatás szerepe az egészségügyi rendszer irányításában
• A humán erőforrás problémái az egészségügyben
• A határmenti együttműködés lehetőségei
• Roma integráció és népegészségügy
• Biomedicinális népegészségügyi kutatások

bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Körülbelül négyezer ember kereste fel orvosát felsőlégúti panaszokkal április 11. és 17. között, ez 24 százalékkal kevesebb, mint egy héttel korábban. A legtöbben továbbra is Pest megyében mentek orvoshoz. Az országos átlagnál több a beteg a fővárosban, illetve Somogy, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Április 26-án lesz a parlamenti zárószavazása a nemdohányzók védelméről szóló, ugyanakkor a dohányosok egészségét is védő törvénytervezetnek. 2012. január 1-től lépne hatályba és három hónap türelmi idő után a zárt légterű nyilvános helyek, közintézmények, éttermek, bárok és munkahelyek 100%-ban dohányfüst mentessé válnak.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, OEFI, dohányzás
 
 
(FP24) - Budapest - 2011. április 11-15. között sikeresen lezajlott az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) által koordinált 2. HAPPY-HÉT programsorozat.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A gyermekkori elhízás volt annak a konferenciának központi témája, amelyet az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szervezett szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók, hatósági élelmiszerellenőrök, a közétkeztetésben, az élelmiszer-előállítás és forgalmazás területén dolgozóknak Budapesten.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt héten 16 százalékkal kevesebben, a becslések szerint 5300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálat adatai szerint. Győr-Moson-Sopron, Somogy és Bács-Kiskun megyékben azonban nőtt a megbetegedések száma.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - A projekt során 120 anya-gyermek pártól gyűjtenek mintákat és adatokat minden résztvevő országban. A DEMOCOPHES elővizsgálat során a következő biomarkereket (jelző anyagokat) nézik vizeletben és emberi hajmintában a szakemberek: higany, kadmium, ftalátok, valamint kotinin, amely a környezeti dohányfüst metabolitja.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Becslések szerint az Európai Unióban több mint 25.000 ember halálát okozzák az antibiotikum rezisztens baktériumok által okozott fertőzések, melyek többsége a kórházakban alakul ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éberségre szólít az Egészség Világnapján.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt héten 28 százalékkal kevesebben, a becslések szerint körülbelül 6300-an mentek orvoshoz influenzaszerű megbetegedésekkel.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Szociális, egészségügyi, oktatási szakembereknek, büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozó nevelőknek, felügyelőknek, civil- és egyházi, alapítványi szervezetek képviselőinek indított „mesterkurzust” az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Diótörés Alapítvány. A 18 hónapon át tartó programot a Norvég-Magyar Projekt támogatta, 280 millió forinttal.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Dr. Turai István OSSKI főigazgató nyílt levele a japán földrengés katasztrófa miatt aggódókhoz - FRISSÍTVE!
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Országos \"Frédéric Joliot-Curie\" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet főigazgatója, Dr. Turai István nyílt levele a japán földrengés sugáregészségügyi hatásai miatt aggódókhoz.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A hagyományok szerint minden évben március utolsó csütörtökén tudományos ülés keretében adják át a Fodor József- és a Fenyvessy Béla-emlékérmeket. Az idén évfordulót is ünnepel a Magyar Higiénikusok Társasága, hiszen a szervezet nyolcvan évvel ezelőtt, 1931-ben alakult meg.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest -
• Országos járvány már nincs, de Pest és Fejér megyében még terjednek a vírusok
• A legtöbb beteg 15-34 év közötti fiatal felnőtt
• A fertőzésekért fele-fele arányban felelős az influenza A(H1N1)2009 és a B vírus

bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A környezet-egészségügyi tapasztalatok szerint Magyarországon is növekedett a tudatosabban táplálkozó, az egészségére nagyobb gondot fordító emberek száma. Egyidejűleg szerencsére nemcsak fogyasztóként leszünk egyre felvilágosultabbak, hanem környezethasználóként is. Az egészséges, jó ivóvizet kincsnek, értéknek kell tekinteni, és ennek megfelelően kell összefognunk a vízforrások vizének, valamint a hálózatba vezetett minőségének megőrzéséről, hogy a használat helyén ne lehessen ok panaszra.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - • közel harmadával kevesebben fordultak orvoshoz
• Borsodban és Békésben 80 százalékkal esett vissza a megbetegedések száma
• a szezonban először több igazolt fertőzést okozott a B vírus, mint a H1N1

bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Tatabánya - A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2011. március 16-ától újjászerveződött formában, új székházban kezdte meg működését. Az új székházat március 18-án mutatta be az érdeklődőknek és a sajtónak Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott, Dr. Paller Judit mb. országos tiszti főorvos és Hollósiné dr. Szentesi Zsuzsanna mb. megyei tiszti főorvos.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A gyártó saját hatáskörben intézkedett a termékek visszahívásáról. A tápszer túl magas vitamin- és ásványianyag-tartalma szorulást vagy hányást, hasmenést okozhat. A kifogásolt Milupa termékek visszagyűjtését az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ellenőrzi.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, Milupa, tápszer
 
 
(FP24) - Budapest - Fejér megyében még mindig tombol a járvány, látványos a visszaesés Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Felfüggesztette a japán egészségügyi minisztérium két világszerte használt csecsemőoltás, a „Prevenar” és az „ActHIB” használatát, amíg lezárulnak a vizsgálatok négy kisbaba halálának ügyében. Tekintettel arra, hogy hazánkban a szóban forgó készítmények – egyes sajtó orgánumokban megjelentekkel ellentétben – nincsenek forgalomban, intézkedések bevezetése nem indokolt.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet közleménye
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, glutén
 
 
(FP24) - Budapest - 2011-ben új szolgáltatást vezet be az Országos Környezetegészségügyi Intézet: a korábbi évek pollen és hőmérséklet adatai, valamint a meteorológiai előrejelzések alapján mintegy két héttel előbb tájékoztatjuk a lakosságot a monitorozott allergén növények virágzásának várható megindulásáról – amelyet természetesen az időjárási tényezők, elsősorban a csapadék – bizonyos fokig módosíthat. Az információ a www.antsz.hu valamint az OKI honlapján lesz elérhető a friss hírek között.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - • Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések akár 50-70%-al is csökkenthetők
• A kórházi fertőzések átlagosan 4 nappal hosszabbítják meg a kezelést
• Hazánkban évente 90 ezer ilyen eset fordul elő
• A fertőzések megelőzésében a kézhigiéne az egyik legfontosabb elem

bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban így Magyarországon is.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, dohányzás
 
 
(FP24) - Budapest - Még mindig sokan keresik fel háziorvosukat influenzaszerű tünetekkel, tart a járvány.
bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Az antibiotikum rezisztens baktériumok megjelenése az európai kórházak napi problémájává vált, egyre jelentősebb közegészségügyi veszélyt jelent.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A pollenszezon egymástól jól elkülönülő két részre osztható: a tavaszi fák, illetve a nyári gyomok pollenszórására. Előbbit elsősorban a hőmérséklet befolyásolja, míg utóbbit a csapadék, a hőmérséklet és a gyomirtás együttesen.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Befejeződött az Európai Gyermekbiztonsági Akcióterv Program. “Európában a balesetek miatt több gyermek és serdülő hal meg, mint bármilyen más betegség következtében. Jelentősen javíthatjuk a helyzetet azzal, ha a bizonyítottan hatékony megelőzési eljárásokat alkalmazzuk.” - erről beszélt John Dalli európai egészségbiztos, aki a gyermek és serdülő biztonság javítását az Európai Unió egyik prioritásának nevezte.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A „Miracle Mineral Solution”, vagy más néven „Miracle Mineral Supplement (MMS)”, „Prime pH cseppek” az interneten keresztül forgalmazott, többek között lúgosításra ajánlott termékek, melyeket súlyos betegségek kezelésére javasolnak, mint pl. HIV, TBC, malária, hepatitis, és rák.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Mint arról az ÁNTSZ már korábban hírt adott, 1,2 millió Fluval P vakcina áll a lakosság rendelkezésére az idei szezonban. A védőoltás egykomponensű, az influenza H1N1 vírusa ellen nyújt védelmet.
bővebben
Kulcsszavak: influenza, oltás
 
 
(FP24) - Budapest - A Családbarát Programoknak helyet adó intézet, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Alapító Okiratában olyan alapelveket fogalmaz meg, amelyek a gyermekek jól-létével és az ezzel kapcsolatos gyermeki jogok érvényesítésével összefüggő feladatok tekintetében az egységes szemléletet képviseli.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Országos Élelmezés-és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) 2010 szeptemberében elindította a Startolj reggelivel! iskolareggeli programot, melynek célja, hogy kialakítson a tanulókban egy olyan szokást, mely az egészséges életmód része.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A szexualitás az életminőséget döntően meghatározza, az egészség fontos tényezője. A tabuk ledöntése, a hagyományosan szégyenkező attitűd, a szexualitást kizárólagos magánügyként kezelő gondolkodásmód megváltoztatása eredményezheti a felnövekvő újabb generációk eredményesebb szocializációját.
bővebben
Kulcsszavak: fiatalok, szex, OEFI,
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon a gyermekkori elhízás igen komoly népegészségügyi problémát jelent. Ebben az évben Magyarország csatlakozott a WHO gyermekkori elhízás monitorozó kezdeményezéséhez, melynek keretében az OÉTI vezetésével országosan 91 iskola 1291, 7 éves tanulójánál került sor a tápláltsági állapot vizsgálatára nemzetközileg elfogadott standard módszerekkel.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Nyugodtam készülhetnek az oltó orvosok a további életkorhoz kötött védőoltások beadására.
bővebben
Kulcsszavak: védőoltás, ÁNTSZ,
 
 
(FP24) - Budapest - A WHO főigazgatója 2010. augusztus 10-én bejelentette, hogy a H1N1 influenza vírus által okozott világjárvánnyal kapcsolatban a legmagasabb 6. felkészülési fázist átminősítette a pandémiát követő időszakra.
bővebben
Kulcsszavak: influenza, H1N1, WHO, ÁNTSZ
 
2010-08-02 12:58:50 | Coordwell Kft
 
(FP24) - Magyarország - A Közép-Kelet Európában elsőként Magyarországon jelent meg az az új orvostechnikai eszköz, amely a mell otthoni rendszeres önvizsgálatát elősegítő elektromos eszköz. Ez a forradalmian új, Angliában kifejlesztett készülék az elmúlt hetekben került be a magyar patikákba és egyes webshop-okba, és a mell-lámpa 2010. júliustól egészségpénztári kártyára is elszámolható.
bővebben
PR-ügynökség: Vermis Production
 
 
(FP24) - Győr - Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Magyarországon 2010. július 14-től 2010. július 18-ig a várható napi középhőmérséklet meghaladja a 27 °C-ot. Ennek alapján, az ÁNTSZ Országos Környezetegészségügyi Intézet szakmai ajánlásait is figyelembe véve, az ország egész területére vonatkozóan a 2010. július 12-én elrendelt II. fokú hőségriasztást dr. Paller Judit mb. országos tiszti főorvos 2010. július 18-ig III. fokú hőségriadóra emeli.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Számos tudományos bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy az emberek sófogyasztása szorosan összefügg a magas vérnyomással, amely a szív- és érrendszeri betegségek legfontosabb kockázati tényezője.
bővebben
 
2010-06-09 18:05:23 | Philips Electronics
 
(FP24) - Budapest - A legfrissebb egészségügyi felmérés szerint a magyar lakosság 41,7%-a állítja, hogy valamilyen krónikus megbetegedésben szenved.
bővebben
PR-ügynökség: Café PR Kft.
 
2010-06-03 21:53:56 | GlaxoSmithKline
 
(FP24) - Magyarország - Az új Sensodyne Rapid klinikai tesztek által bizonyítottan 60 másodperc alatt enyhíti a fájdalmat
bővebben
PR-ügynökség: Vermis Production
 
 
(FP24) - Budapest - 1999-ben az ÁNTSZ a budapesti óvodások passzív dohányzási gyakoriságát és a kiválasztott óvodások szüleinek dohányzási szokásait vizsgálta. A felmérés során azt tapasztalták, hogy a családok 50,5 százalékában dohányzott valamelyik vagy valamennyi felnőtt, a fővárosi óvodások 39,6 százaléka pedig passzív dohányossá vált. A dohányos családok 29,7%-a kisgyermekük jelenlétében rendszeresen, 47,8 százalékában alkalmanként dohányozott.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - 1999-ben az ÁNTSZ a budapesti óvodások passzív dohányzási gyakoriságát és a kiválasztott óvodások szüleinek dohányzási szokásait vizsgálta. A felmérés során azt tapasztalták, hogy a családok 50,5 százalékában dohányzott valamelyik vagy valamennyi felnőtt, a fővárosi óvodások 39,6 százaléka pedig passzív dohányossá vált. A dohányos családok 29,7%-a kisgyermekük jelenlétében rendszeresen, 47,8 százalékában alkalmanként dohányozott.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Akkreditált team-továbbképzés indult március 27-én az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szervezésében – a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című TÁMOP-6.1.3- 08/1-2008-0002 azonosító jelű projekt keretében – az egészségügyi szakdolgozók és háziorvosok számára.
bővebben
 
 
(FP24) - Magyaroszág - Az elmúlt napok extrém időjárási körülményei számos településen teremtettek közegészséget veszélyeztető helyzetet. Éppen ezért az ÁNTSZ felhívja a lakosság és az érintett önkormányzatok figyelmét arra, hogy az árvízzel, belvízzel sújtott területeken a járványok, betegségek elkerülése érdekében a legfontosabb teendő a fertőtlenítés.
bővebben
 
2010-05-13 15:00:27 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Bátonyterenye - Az Új Magyarország Fejlesztés Terv keretében több mint 245 millió forint uniós támogatással modern egészségház épül Bátonyterenyén. A fejlesztés eredményeként a városi önkormányzat tulajdonában lévő 1209 négyzetméter alapterületű épület felújítása valósul meg.
bővebben
 
 
(FP24) - BUdapest - Clean Care is Safer Care - azaz „Tiszta betegellátás, biztonságosabb betegellátás” program részeként hirdette meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a „Kézhigiénés világnapot” 2010-ben. A - magyarul - „Ments életeket: moss kezet” szlogenű hazai kampány is a kézhigiéne fejlesztését tűzte ki célul.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - 2010. április 10-én az Egészségügyi Világszervezet tádzsik irodáját arról tájékoztatták, hogy az elmúlt négy hónapban az országban a szokásosnál lényegesen több, petyhüdt bénulással járó megbetegedés fordult elő a 15 éven aluli gyermekek között. 2010. április 22-ig 128 petyhüdt bénulással járó megbetegedést jelentettek, 10 gyermek meghalt.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) és a Bécsi Egyetem Táplálkozástudományi Tanszéke közös kutatás keretében vizsgálja, hogy a szoptató édesanyák probiotikum-fogyasztása miért járul hozzá a csecsemőkori allergiák (ekcéma, ételallergia) kockázatának jelentős csökkenéséhez.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) hosszú évek óta foglalkozik a gyermekbántalmazás, családon belüli erőszak témakörével. Az Intézet munkatársai által kidolgozott módszertani levél, oktató DVD-k és számos multiszektoriális konferencia jelzi munkánkat.
bővebben
 
 
(FP24) Mennyire biztonságosak az energiaitalok? címmel konferenciát szervezett az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, valamint a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2010. április 13-án.
bővebben
 
2010-04-14 15:30:31 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Szekszárd - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, több mint 521 millió forint uniós támogatással kerül sor a Tolna megyei Balassa János Sürgősségi Osztályának fejlesztésére. Az uniós támogatásoknak köszönhetően 2011 nyarára országszerte 26 kórház sürgősségi osztálya válhat európai színvonalú, modern gyógyító központtá.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Európai Unió vegyi anyagokra vonatkozó jogszabálya, a REACH rendelet az EU valamennyi tagállamában, így Magyarországon is közvetlenül alkalmazandó. A vegyi anyagot gyártóknak, importálóknak és továbbfelhasználóknak hazánkban is eleget kell tenniük az előírásoknak!
bővebben
 
2010-03-30 14:31:05 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Szikszó - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a 2007 és 2013 között 481 milliárd forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre. A szikszói kórház közel 750 millió forintos uniós támogatással alakult járóbeteg-központtá. A struktúraváltásnak köszönhetően több mint 57 ezer embernek javult a magas színvonalú egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférése, egy gazdaságosabban üzemeltethető intézmény jött létre, és az ellátás minősége is nagyságrendekkel javult.
bővebben
 
2010-03-30 14:29:36 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Ibrány - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a 2007 és 2013 között 481 milliárd forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre. Az Ibrány-Nagyhalászi kistérségben a járóbeteg-szakellátó központ kialakítását közel 970 millió forinttal támogatja az unió.
bővebben
 
2010-03-30 14:26:31 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Békéscsaba, Gyula - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként, európai uniós támogatással jövő nyárra megújul a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, és a gyulai Pándy Kálmán Kórház sürgősségi betegellátó osztálya. A fejlesztések eredményeként Békés megye mintegy 300 ezer lakójának egészségügyi ellátása javul számottevően. A két beruházás támogatási szerződését a napokban írták alá. E két kórházzal együtt 2011 nyarára országszerte 26 kórház sürgősségi osztálya válhat európai színvonalú, modern gyógyító központtá.
bővebben
 
2010-03-29 13:57:02 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Kiskunmajsa - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a 2007 és 2013 között 481 milliárd forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre. A Kiskunmajsai kistérségben a járóbeteg-szakellátó központ kialakítását közel 950 millió forinttal támogatta az unió.
bővebben
 
2010-03-25 13:17:21 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Salgótarján - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv segítségével több mint 550 millió forintból valósulhat meg a sürgősségi betegellátás korszerűsítése a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban. A fejlesztés támogatási szerződését tegnap írták alá. Az európai uniós forrásoknak köszönhetően Magyarország 2007 és 2013 között 481 milliárd forintot fordíthat egészségügyi célú fejlesztésekre.
bővebben
 
2010-03-23 18:12:05 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Ercsi - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a 2007 és 2013 között 481 milliárd forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre. Az ercsi járóbeteg-szakellátás kialakítását közel 970 millió forinttal támogatja az unió.
bővebben
 
2010-03-22 23:35:15 | napidoktor.hu
 
(FP24) - BUdapest - Magyarország második alkalommal csatlakozott a World Sleep Day – Alvás Világnapja nemzetközi eseményeihez. A rendezvény egy élőképpel indult: a színpadon egy korszerű Dormeo ágyban alvó ember horkolt, miközben rém- és szépálom képei megelevenedtek a vetítővásznon. A legújabb hazai egészségügyi honlap, a Napidoktor szervezésében létrejött alvás prezentáción ismert magyar alvás szakemberek vettek részt.
bővebben
 
2010-03-19 17:55:23 | napidoktor.hu
 
(FP24) - Budapest - Rosszul alszunk és nem eleget. Az Alvás Világnapján ismertetett két magyarországi felmérés is megerősíti, hogy a hazai alvásállapotunk kedvezőtlenebb a nemzetközi felmérésekben ismert adatokénál. A kis számú, ám nemzetközileg is elismert hazai alvásgyógyítókat az emberek többsége – még súlyos panaszok esetén is – ritkábban keresi fel, sokan nem is tudnak ilyen lehetőségekről.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen és jelentősen elmarad attól, amit társadalmi-gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne. Alacsony az egészségesen és teljesen munkaképesen eltöltött életévek száma. A halálokok szerkezetét tekintve a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos betegségek játszanak vezető szerepet.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az influenza világjárvány eddig mérsékelt súlyosságúnak tekinthető. Amennyiben a H1N1 vírus genetikai szerkezetében nem következik be jelentős változás, úgy Európában nem valószínű egy tavaszi-nyári járványhullám. Folytatni kell azonban az influenza elleni védőoltási programot, mivel szórványosan előforduló megbetegedésekre, kisebb helyi járványokra még számítani kell.
bővebben
Kulcsszavak: influenza
 
2010-03-12 14:17:38 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Siófok - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv sürgősségi ellátás hatékonyságának és az ellátás minőségének növelését célzó pályázatai révén összesen 12 milliárd forintból 26 magyarországi kórház sürgősségi osztálya válhat európai színvonalú, modern központtá. Ezek egyike a Siófok Város Kórház- Rendelőintézete, amely közel 557 millió forintos európai uniós támogatást kapott a sürgősségi betegellátás fejlesztésére. A támogatásról szóló szerződést a mai napon írták alá.


bővebben
 
2010-03-11 13:15:16 | napidoktor.hu
 
(FP24) - Budapest - Az Alvás Világnapja nemzetközi esemény, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az életminőség szempontjából. Ezen a napon a világ számos országában orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. A válság hatása az általános kedélyállapotra és az alvás minőségére egyaránt hatással van.
bővebben
Kulcsszavak: napidoktor, alvás, egészség
 
 
(FP24) - Budapest - Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalához érkezett RAPEX (az Európai Unió központi piacfelügyeleti információs rendszere) riasztás alapján magyar forgalmazója is van azoknak a kínai gyártmányú gyermekjátékoknak, melyeknek ftalát-tartalma jelentős mértékben meghaladja a megengedett határértéket.
bővebben
Kulcsszavak: játékok
 
2010-02-18 16:56:02 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Sellye - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a 2007 és 2013 között 481 milliárd forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre. A sellyei járóbeteg-szakellátás kialakítását közel 900 millió forinttal támogatja az unió.
bővebben
 
2010-02-12 10:42:40 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Barcs - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2007 és 2013 között összesen 481 milliárd forint fordítható egészségügyi fejlesztésekre. A Barcsi kistérségben több mint 640 millió forintból épül új kistérségi járóbeteg-szakellátó.
bővebben
 
2010-02-10 09:56:53 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Kecskemét - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében összesen 12 milliárd forintból 26 magyarországi kórház sürgősségi osztálya válhat európai színvonalú, modern központtá. Ezeknek egyike a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Kecskeméten, amely több mint 560 millió forintos európai uniós támogatást kapott a sürgősségi betegellátás fejlesztésére.
bővebben
 
2010-02-08 17:48:47 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Makó - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében összesen 12 milliárd forintból 26 magyarországi kórház sürgősségi osztálya válhat európai színvonalú, modern központtá. Ezek egyike a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet, amely csaknem 270 millió forintos európai uniós támogatást kapott a sürgősségi betegellátás fejlesztésére.
bővebben
 
2010-02-08 17:46:43 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Szigetszentmiklós - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 4 milliárd forint értékű támogatásának köszönhetően a Közép-magyarországi régióban 5 új kistérségi járóbeteg-ellátó központ létesül. Köztük a közel 800 millió forint uniós támogatásból megvalósuló szigetszentmiklósi, amelynek alapkövét a mai napon helyezték el.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon is – hasonlóan a világ más részeihez – a várandósok között arányaiban sokkal gyakoribb az új influenza okozta súlyos megbetegedés és a tragikus kimenetel az egészségesekhez képest.
bővebben
Kulcsszavak: új influenza
 
2010-01-30 12:00:00 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
(FP24) - Nyírkarász, Nyírkáta, Bátorliget - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Észak-alföldi régióban 3 megújult egészségügyi intézményt adnak át a napokban. A Regionális Operatív Program keretében 2007-2008-as időszakban, több mint 40 milliárd forint támogatási összeggel, 183 egészségügyi fejlesztés valósulhat meg uniós források segítségével, melyekből 35 projekt már átadásra is került.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A legfrissebb járványügyi adatok azt mutatják, hogy az új influenzajárvány első hulláma lezajlott, de hamarosan újabb hullámra lehet számítani, ezért nagyon fontos, hogy a védekezés ne hagyjon alább – erre kérte dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos az orvosszakmai szervezetek képviselőit azon a csütörtöki megbeszélésen, amelyre Budapesten, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban került sor.
bővebben
Kulcsszavak: influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Új partnerek keresése

A Francia–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a francia Gazdasági és Pénzügyminisztérium felügyelete alatt tevékenykedő budapesti UBIFRANCE-Kereskedelmi Iroda közösen szervezi meg 2009. november 25–26-án az Első Francia–Magyar Gyógyszeripari Szakmai Találkozót Budapesten.

bővebben
PR-ügynökség: ISSUES
 
2009-11-24 12:03:04 | Vialto Consulting
 
(FP24) - Budapest - AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA BEZÁRÁSOK UTÁN A GYÁRBEZÁRÁSOK KÖVETKEZNEK? Alig hat hónapja észlelték az első H1N1 vírussal fertőzött megbetegedést Magyarországon, ma pedig már nem naponta, hanem óránként érkeznek a hírek iskola és óvoda bezárásokról, a kórházi látogatás korlátozásáról. Elképzelhető, hogy az országhatárokat sem „tisztelő” járvány majd megtorpan az iskolakapukban?
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 5 évenként vizsgálja a gyermekjogok érvényesülését valamennyi tagállamban. A hazánkat érintő utolsó vizsgálat egyrészt elismeri, hogy komoly előrelépések történtek, másrészt további erőfeszítéseket javasol.
bővebben
Kulcsszavak: gyermekek, kórházak
 
 
(FP24) - Budapest - Az Európai Antibiotikum Nap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kezdeményezésére jött létre, szoros együttműködésben az Európai Unió intézményeivel, a tagországok egészségügyi hatóságaival, az Egészségügyi Világszervezettel, szakmai csoportok képviselőivel, mint például az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (ESCMID) és az Európai Orvosok Állandó Bizottsága (CPME).
bővebben
Kulcsszavak: antibiotikum
 
2009-11-10 17:45:04 | Egészségügyi Minisztérium
 
(FP24) - Budapest - A június közepén útjára indított, civil kezdeményezésű HELP program egyedülálló módon egyesíti a laikus sürgősségi életmentés, az információs szolgáltatás és az újraélesztés oktatás modern követelményeit, tudásanyagát és eszközeit. Mindezt teszi azzal a szándékkal, hogy ne csak felhívja a figyelmet egy mindannyiunkat érintő közügyre, a szív- és érrendszeri megbetegedések, így a hirtelen szívhalál világszerte vezető helyére, hanem tegyen is ellene: eszközszinten, szolgáltatásszinten, készségszinten.
bővebben
Kulcsszavak: help, életmentés
 
2009-11-05 17:48:13 | Egészségügyi Minisztérium
 
(FP24) - Budapest - A tegnapi napon nyitókészletként a gyógyszertárakba összesen 50.700 ampulla védőoltás került kiszállításra. Az ÁNTSZ kistérségi intézeteinek az elmúlt két napban 75.900 oltóanyag került kiszállításra az EKI raktárából. Ebből a rendelkezésre álló újabb nagy mennyiségből folyamatosan már az új rendelési eljárásnak megfelelően immár a gyógyszertárakhoz közeli kistérségi ÁNTSZ-ek gondoskodnak az eljuttatásról.
bővebben
Kulcsszavak: védőoltás, H1N1
 
2009-11-05 13:53:16 | MKP - Magyar Koalíció Pártja
 
(FP24) - Pozsony - A Magyar Koalíció Pártját nyugtalansággal tölti el az egészségügyi minisztérium és az országos tisztiorvos tétlensége a H1N1 influenzavírus terjedésével kapcsolatban. Az illetékes hatóságok nem biztosították kellő időben Szlovákia polgárai számára az új típusú influenza elleni védőoltást, amivel veszélybe sodorták az állampolgárok egészségét és biztonságát.
bővebben
Kulcsszavak: MKP, H1N1
 
2009-10-30 16:56:53 | Egészségügyi Minisztérium
 
(FP24) - Budapest - Október eleje óta az ÁNTSZ több mint 1,4 millió vakcinát szállított ki a kistérségi szolgálatokhoz, az egészségügyi intézményeknek és a kritikus infrastruktúrában foglalkoztatottak számára. Az oltóorvosok több mint 800.000 vakcinát vettek át, így a több hete tartó oltási programnak köszönhetően mára kb. közel félmillió ember kapta meg a védőoltást.
bővebben
Kulcsszavak: influenza, oltóanyag
 
 
(FP24) - Budapest - Európai Uniós támogatással alakít ki informatikai rendszert az ÁNTSZ a humán vízhasználat felügyeletére.
bővebben
Kulcsszavak: víz
 
2009-10-28 15:57:31 | Sanofi Pasteur
 
(FP24) - Budapest - A szakértők a szezonális vakcinát minden évben három influenza vírus törzsből készítik el. A szakemberek szerint még körülbelül 2-3 évig a szezonális influenza, és a H1N1 együtt betegítheti meg majd a lakosságot, egy azonban biztos: A H1N1 nem szorítja ki a szezonális influenzát a közeljövőben.
bővebben
PR-ügynökség: Young & Partners
 
 
(FP24) - Budapest - Az 1993. óta gyakorlati lépéseket tevő Családbarát Program a nyolcvanas években Pest megyében végzett felmérés eredményei alapján indult útjára. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet megalakulása óta biztosítja a program továbbfejlesztését. Immár 11. alkalommal pedig konferencián összegezték a szakemberek a tapasztalatokat.
bővebben
Kulcsszavak: szülés
 
 
(FP24) - Budapest - Pandémiának nevezzük a több országra, több földrészre, vagy a Föld egészére kiterjedő influenza járványokat. A XX. században többször is megjelent a Földön olyan influenzavírus, amely pandémiát idézett elő. 1918-ban a H1N1 vírus által okozott és „spanyolnátha” néven ismertté vált pusztító járvány alakult ki, amely a becslések szerint 20-50 millió ember halálát okozta. Az ezt követő pandémiák kevésbé ugyan, de szintén súlyos következményekkel jártak.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az influenza világjárványra történő felkészülés egyik legfontosabb eleme az influenza elleni oltások szervezése és lebonyolítása. A WHO és az ECDC előrejelzése szerint a 2009/2010. évi szezonban Európában a H1N1 és a H3N2 altípusú influenza A, illetve az influenza B vírus mellett a pandémiás A(H1N1)v vírus terjedésével is számolni kell.
bővebben
Kulcsszavak: H1N1, vakcina
 
 
(FP24) - Budapest - 2009. szeptember 11-én egy ismeretlen személy Budapesten, a Fővárosi Állatkertben leadott egy műanyag dobozban egy denevért. A denevér később elpusztult. A vizsgálat megállapította, hogy kimúlását veszettség okozta.
bővebben
Kulcsszavak: veszettség, denevér
 
2009-09-28 20:45:18 | Magyar Kardiológusok Társasága
 
(FP24) - Budapest - Fél évig kereste a Magyar Kardiológusok Társasága azt a nővért, aki az Év Esélynövelője Díj boldog tulajdonosa lehet. A pénzjutalommal járó kitüntetést az a nővér kaphatta, akire a magas vérnyomással gondozott betegei közül a legtöbben szavaztak.
bővebben
PR-ügynökség: Young & Partners
 
2009-09-25 13:59:16 | Sanofi Pasteur
 
(FP24) - Lyon, Franciaország - A Sanofi Pasteur, a sanofi-aventis Csoport vakcina ágazata (EURONEXT: SAN és NYSE: SNY) ismertette az elmúlt hat évben Thaiföldön végzett HIV-vakcina körvizsgálat eredményeit. A több mint 16.000 felnőtt önkéntes részvételével végzett III. fázisú klinikai vizsgálatban kimutatták, hogy a vizsgálati HIV-vakcina biztonságosnak és mérsékelten hatékonynak bizonyul a HIV-fertőzés megelőzésében.
bővebben
PR-ügynökség: Young & Partners
Kulcsszavak: HIV, Sanofi Pasteur
 
 
(FP24) - Budapest - Sajnálatos módon megtörtént a második haláleset Magyarországon az új típusú influenza megbetegedés miatt. A második haláleset áldozata egy Dél-Dunántúlon élő fiatalember. Az elhunyt egészséges, kórelőzmény nélküli, rizikócsoportba nem tartozó férfi volt. A halál okának meghatározására lefolytatott boncolás során igazolódott az A(H1N1)v vírus kóroki szerepe. A járványügyi kivizsgálás folyamatban van.
bővebben
Kulcsszavak: H1N1, halálozás
 
 
(FP24) - Budapest - A világjárványt okozó influenza A(H1N1)v elleni térítésmentes védőoltások beadása három ütemben történik hazánkban. 1. ÜTEM: Hat hónaposnál idősebb, súlyos betegség kockázatának kitett, a szezonális influenza által is veszélyeztetett csoportok (az oltásokat a legsúlyosabb állapotban lévő betegeknél kell megkezdeni). 2. ÜTEM: Egészséges gyermekek védőoltása kampányoltások révén. 3. ÜTEM: A 6 hónapos, vagy annál fiatalabb csecsemőkkel egy háztartásban élők.
bővebben
Kulcsszavak: H1N1, védőoltás
 
 
(FP24) - Budapest - Mit jelent az ÁNTSZ ügyfelei számára a világjárvány küszöbén az egységes kistérségi ügyfélkapcsolati modell?
Az ÁNTSZ az idén nyáron újrafogalmazta küldetését, jövőképét és az eléréséhez szükséges stratégiáját. Az ÁNTSZ küldetése a magyar lakosság egészségi állapotának javítása, a már elért eredmények megtartása.

bővebben
Kulcsszavak: ÁNTSZ, erkimm
 
2009-09-14 09:19:36 | Siemens Zrt.
 
(FP24) - Budapest - A Siemens Healthcare új leletező szoftvert kínál, amely megkönnyíti a radiológusok számára a diagnózist és a biopsziát. Ezzel új lehetőségek nyílnak meg az MR-tomográfia nőgyógyászati alkalmazása előtt.
bővebben
Kulcsszavak: Siemens, egészségügy
 
2009-09-09 12:15:15 | Siemens Zrt.
 
(FP24) - Kaposvár - Hallásvizsgáló és -analizáló készüléket ajándékozott a Siemens Audiológiai Technika Kft. a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház fül-orr-gégészet audiológiai állomásának. Az ultramodern berendezést június első hetében adták át az intézménynek.
bővebben
 
2009-09-08 14:55:25 | Siemens Zrt.
 
(FP24) - Maastricht - Az ESTRO (European Society for Therapeutic Radiology and Oncology) szeptember elején, Maastricht-ban zárult idei konferenciáján a Siemens Healthcare bemutatta IM-RealART nevű, az adaptív sugárterápiára kidolgozott innovatív megoldását. Ennek lényege, hogy segítségével a sugárterápiai kezelési tervek gyorsan és egyszerűen adaptálhatók (módosíthatók) a tumorok alak- és helyzetváltozásaihoz.
bővebben
Kulcsszavak: Siemens, sugárterápia
 
 
(FP24) - Újbuda, Budapest - Újbuda Önkormányzata a kerület gyermekeit és szüleit az országban egyedülálló módon támogatja. Az első és második osztályosok minden évben ingyen tankönyvcsomagot kapnak, az önkormányzat az ötödik és hatodik évfolyamra járó tanulók számára kerékpár, kismotor KRESZ tanfolyamot szervez, idén először pedig anyagi eszközökkel is támogatja a 17. életévüket betöltő, kerületi iskolában tanuló diákok jogosítvány megszerzését.
bővebben
Kulcsszavak: újbuda, sport, egészség
 
 
(FP24) - Csepel - A beküldött hét mintából négy bizonyult pozítivnak az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központja felsőlégúti víruslaboratóriumában a pénteken este végzett vizsgálatok során.
bővebben
Kulcsszavak: influenza, H1N1, Csepel
 
2009-09-04 20:07:19 | Gézengúz Alapitvány
 
(FP24) - Budapest - A Gézengúz Alapítvány a gyermekek egészséges fejlődése érdekében szeptember 4-én öt HUPLE® mozgás- és koordinációfejlesztő segédeszközt adott át III. kerületi önkormányzatnak. Az adományozás célja az integráltan működő önkormányzati bölcsődékben, óvodákban ellátott sajátos nevelési igényű gyermekek közösségben való fejlesztésének támogatása.
bővebben
Kulcsszavak: gézengúz, egészség
 
2009-08-27 18:03:06 | Vialto Consulting
 
(FP24) - Budapest - Megdöbbentő, pedig igaz: már május elejéig az amerikai munkaadók nem kevesebb, mint 78 (!) százaléka megkezdte a dolgozók tudatos felkészítését a H1N1 vírus ellen.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - 2009. augusztus 22-26-a között, a Budapesti Kongresszusi Központban tartja éves kongresszusát az European Society for Child and Adolescent Psychiatry (ESCAP) – Európai Gyermek és Ifjúság Pszichiátriai Társaság. Az Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság szervezésében megvalósuló rendezvényre 58 országból érkezett a több mint 1000 résztvevő.
bővebben
PR-ügynökség: VM.komm - Kommunikációs Tanácsadó Iroda
 
2009-08-19 08:08:48 | Egészségbarát Program
 
(FP24) - Budapest - „Fordítson egyet az életén” szlogennel indult el az Egészségbarát program. A kezdeményezés célja, hogy tanácsadással, felvilágosítással segítse azoknak az „egészségbarát” döntéseknek a meghozatalát a mindennapokban, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon vezető haláloknak számító szív-érrendszeri megbetegedések megelőzésében.
bővebben
 
2009-08-05 10:33:05 | B&D ComMedia Kommunikációs Iroda
 
(FP24) - Budapest - A Pernod Ricard által meghirdetett és elindított licitálás a G.H. Mumm champagne-ra múlt pénteken lezárult. A 3 literes, tavalyi budapesti Forma 1 futam dobogósainak (Heikki Kovalainen, Kimi Räikkönen és Timo Glock) aláírásával fémjelzett limitált szériájú palack árverése 50 000 forintról indult és a kikiáltási ár több mint kétszereséért, 114 000 forintért kelt el. A Pernod Ricard az árverés végösszegét megduplázza, így 228 000 forinttal a GRSP szervezetet támogatja.
bővebben
Kulcsszavak: Forma-1, Pernod Ricard
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt 24 órában Magyarországon 24 influenza A(H1N1)v gyanús beteg mintáját vizsgálta az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ. Három esetben igazolták az új influenza vírus kóroki szerepét, így az eddig megerősített esetek száma 2009. május 29. óta 105.
bővebben
Kulcsszavak: influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), vagy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) ellenőrének adja ki magát az a férfi, aki több budapesti kerület vendéglátóegységében, cukrászdájában is járt.
bővebben
Kulcsszavak: ellenőr
 
2009-07-27 14:03:42 | Showhivatal Produkció Kft.
 
(FP24) - Budapest - Együttműködést hívott életre a Heineken Hungária Zrt., az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ (EIKKA), az Est Média Group, valamint a Sziget Kft. A „Tudod hol a határ? Láss tisztán, dönts felelősséggel!” szlogennel futó program elindítói közös célkitűzésüknek tekintik, hogy az alkoholproblémák kialakulásának szempontjából legkritikusabbnak tekinthető fiatalfelnőtt korosztály figyelmét felhívják a mértéktelen és felelőtlen alkoholfogyasztás veszélyeire.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az állapotát súlyosbító alapbetegségei voltak annak a 41 évesen elhunyt férfinak, akinél az influenza A(H1N1)v jelenlétét igazolta az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ PCR vizsgálata. Eddig 36 megbetegedést regisztráltak Magyarországon, ebből 35 enyhe lefolyású volt, 1 személy – aki vírusfertőzést súlyosbító alapbetegségekben szenvedett – életét vesztette.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009. július 8-án közzétett információja szerint eddig három beteg esetén (egy-egy fő Dániából, Japánból és Hong-Kongból) jelentettek antivirális szerre rezisztens influenza A(H1N1) vírust.
bővebben
Kulcsszavak: új influenza
 
 
(FP24) - Budapest - Délnyugati áramlással továbbra is meleg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A napi középhőmérséklet péntekig az országban több helyen meghaladhatja a 25 fokot, főként délen és keleten – elsősorban szerdán – helyenként akár a 27 fokot is.
bővebben
Kulcsszavak: hőség
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon a hírtelen szívhalál a vezető halálokok között szerepel (2007. évben 8376 fő), amely nem csak az idősebb, hanem a fiatalabb munkaképes lakosságot is jelentős mértékben érinti. Bár javuló tendenciát mutat, a munkahelyi balesetek száma is igen jelentős (2007. évben 20922 fő). Ebből következően nagy jelentőséggel bír a munkahelyen kialakított, megfelelően működő elsősegélynyújtó rendszer és képzés.
bővebben
Kulcsszavak: életmentés
 
2009-07-15 14:15:52 | FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
 
(FP24) - Budapest - Megint egy miniszterelnöki nagybejelentés, miközben az egészségügyi szakemberek szerint évtizedes lehet a visszaesés az egészségügyben. Megint egy miniszterelnöki nagybejelentés, közben pedig a valódi kérdésekkel semmit sem törődik a kormány, legfeljebb cinikus, semmitmondó válaszokat adnak a miniszterek, államtitkárok.
bővebben
Kulcsszavak: egészségügy, fidesz
 
 
(FP24) - Budapest - Bajnai Gordon miniszterelnök ma Zircen jelentette be, hogy uniós forrásból 31 településen épül járóbeteg ellátó központ, csaknem 30 milliárd forint összértékben. A pályázatok lezárultak, a fejlesztések szerződéseit megkötötték, így a következő hetekben, hónapokban indulhatnak a beruházások, amelyek eredményeként rövid időn belül érzékelhetően javulni fog a járóbeteg ellátás Magyarországon.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - A héten délnyugati áramlással igen meleg levegő éri el a Kárpát-medencét – tájékoztatta az ÁNTSZ-t az Országos Meteorológiai Intézet. Eleinte még felfrissülést hoznak az éjszakák, azonban a hét közepétől hajnalban sem hűl le a levegő, napközben pedig helyenként 35 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Kedden még csak néhány helyen, szerdán sokfelé meghaladja a napi középhőmérséklet a 25 fokot, néhol akár a 27 fokot is elérheti.
bővebben
Kulcsszavak: hőség
 
2009-07-10 12:12:37 | HELP
 
(FP24) - Budapest - A Pfizer támogatásával Magyarországra érkezik az Európai Rákellenes Ligák Szövetségének (ECL - European Cancer Leagues) “A dohányzás elleni kommunikáció ereje” című plakátkiállítása. A megnyitó napján a HELP kampány stábja a helyszínen CO-mérést szervez.
bővebben
PR-ügynökség: Próbakő Kommunikáció
 
2009-07-09 16:09:11 | HELP
 
(FP24) - Budapest - A megújult HELP – A dohányfüstmentes életért kampány hivatalosan május 31-én indult, és már több mint 1,4 millió európai látogatta meg a honlapját. Az érdeklődők már közel 400 tippet töltöttek fel a weboldalra, és közel százötvenen készítettek a leszokást segítő tanácsokat tartalmazó videót a HELP rendezvényeken Európa szerte.
bővebben
PR-ügynökség: Próbakő Kommunikáció
Kulcsszavak: Help, kampány
 
2009-07-09 15:05:05 | Sensolite
 
(FP24) - Budapest - Új, a nyilvánosságnak pár hete bemutatott, magyar fejlesztésű orvostechnikai eszközt kapott a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai Bolyai utcai Gyermekszakrendelője az Aprónép Alapítványon keresztül.
bővebben
PR-ügynökség: Front Page Communications
 
 
(FP24) - Budapest - Az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus laboratóriumában vasárnap 7 új A(H1N1) influenza pozitív eredmény született. Közülük négy a már ismert munkahelyi betegséghalmozódással érintett külföldi cég dolgozóitól származott, míg 3 pozitív eredmény az ugyanezen a munkahelyen dolgozó egyik beteg családtagjaitól.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az elmúlt 24 órában Magyarországon egy új influenzavírus által okozott megbetegedést igazoltak, így az eddig megerősített esetek száma 12-re emelkedett.
bővebben
Kulcsszavak: influenza
 
 
(FP24) - Budapest - A lakosságnál felhalmozódott lejárt vagy más okból fel nem használt humán gyógyszerek begyűjtésében valamennyi – működési engedéllyel rendelkező – közforgalmú és fiókgyógyszertár, valamint gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazó a nyitvatartási idő alatt részt vesz.
bővebben
Kulcsszavak: gyógyszer, antsz
 
 
(FP24) - Tiszántúl - Szerdán és csütörtökön a Tiszántúl északi harmadán és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legkeletebbi részén a napi középhőmérséklet helyenként elérheti a 25 fokot – tájékoztatta az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalát az Országos Meteorológiai Szolgálat.
bővebben
Kulcsszavak: hőség, antsz
 
 
(FP24) - Budapest - Az Európai Unió néhány tagállamában – köztük hazánkban is – jelentkező lakossági panasz, majd az azt követő vizsgálatok kapcsán bebizonyosodott, hogy egyes bútorok és lábbelik károsították vagy károsíthatják az azokkal érintkezésbe kerülő fogyasztók egészségét. A klinikai vizsgálatok szerint az egészségügyi panaszokat a dimetil-fumarát nevű gombaölő hatású biocid vegyület okozta.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Az ÁNTSZ Országos Szakmai Módszertani Központ Egészségmonitorozási Osztálya június 30-ig tartó országos lakossági egészségfelmérésében, az OLEF 2009-ben több mint 3 ezer település 196 ezer lakosát kérdezi meg – a felméréseik történetében most először interneten. A kérdőív kitöltése max. 15-20 percet vesz igénybe. A programra még lehet jelentkezni. Aki szívesen kitöltené az egészségi állapottal összefüggő anonim kérdőívet, a www.olef.oszmk.hu weboldalon ezt megteheti.
bővebben
 
 
(FP24) - Kalocsa - A Kalocsai Városi Kórházat is felkereste pénteki látogatása során dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos, hogy személyesen győződjön meg arról, mit tesznek az érintettek a 2009. május 15-én kelt ÁNTSZ-határozattal, azonnali hatállyal, hat hónapra felfüggesztett Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály működésének újra indításáért.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon a méhnyakrák által okozott halálozás – az évtizedek óta folytatott „nőgyógyászati rákszűrés” ellenére – hosszú évek óta lényegesen nem változott, viszonylag magas szinten van. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint évente mintegy 500 nő hal meg méhnyakrák következtében. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint a méhnyakrákban megbetegedett és kezelt nők száma évente mintegy 1.600, beleértve a súlyos fokú rákot megelőző állapotok miatt kezelteket is.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Hatos fokozatra emelte az influenza A(H1N1) riasztási fokozatát a WHO. Az intézkedést az indokolta, hogy a világ több országában az új humán influenza vírus fokozott intenzitással, folyamatosan terjed a lakosság körében. A WHO a pandémia súlyosságát „mérsékeltnek”, közepesnek értékeli.
bővebben
 
2009-06-10 12:58:16 | Adlife Media Point Zrt.
 
(FP24) - Budapest - Az Adlife Media Point Zrt. tisztelettel meghívja Önt a HELP sajtótájékoztatójára és az azt követő állófogadásra. A világszinten is újszerű, magyar kezdeményezés ezen az eseményen mutatkozik be egy mindannyiunkat érintő közügyben, nevezetesen a hirtelen szívhalál témakörében.
bővebben
PR-ügynökség:
 
2009-06-07 12:48:05 | dance4life
 
(FP24) - Budapest - A Magyar Epidemiológiai Központ 2008-as HIV/AIDS statisztikái alapján 2006 óta évente átlagosan egyharmadával nő a vírussal fertőzöttek száma. Nemzetközi adatok arra is rávilágítanak, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportot a tizen- és huszonévesek alkotják, akik sok esetben nem fordítanak kellő figyelmet a megfelelő védekezésre.
bővebben
PR-ügynökség: VIRTUALAID PR
 
2009-06-06 15:13:18 | Philips Magyarország Kft.
 
(FP24) - Amsterdam - A Philips vizsgálatai azt mutatják, hogy a vállalati vezetők 20%-kal kevesebbet alszanak, mint kellene. A nem megfelelő alvás rontja a vezetők egészségi állapotát és gátolja a vállalat teljesítményét. Csak kevés menedzser konzultál orvossal alvászavarairól.
bővebben
 
2009-06-03 18:35:53 | Bayer Hungária Kft.
 
(FP24) - Budapest - A Bayer Hungária Kft. és a Heim Pál Gyermekkórház szeretettel meghívja Önt a
Bayer Hungária Kft. által adományozott modern ultraszonográfiás vizsgálati eljáráshoz szükséges műszer ünnepélyes átadásával egybekötött sajtótájékoztatójára.

bővebben
PR-ügynökség: Daylight
 
 
(FP24) - Budapest - Egy budapesti, fiatal férfi 2009. június 1-én influenzás tünetekkel jelentkezett a László Kórház ambulanciáján. Az elvégzett torokváladék-vizsgálatok igazolták, hogy a fertőzést az új A (H1N1) influenzatörzs okozta.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon is igazolta az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ laboratóriuma az új influenzavírust – jelentette be pénteken 18.00 órakor dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter.
bővebben
 
2009-05-29 20:52:55 | Országos Mentőszolgálat
 
(FP24) - Budapest - 100 modern defibrillátorral szereli fel mentőautóit az Országos Mentőszolgálat a Gazdálkodj és segíts okosan program keretein belül az Unilever Magyarország Kft. és a programban résztvevő vásárlók 56 millió forint értékű támogatásának köszönhetően.
bővebben
PR-ügynökség: Human Telex
 
2009-05-29 14:05:43 | Daylight
 
(FP24) - Budapest - A Bayer Hungária Kft. Általános Medicina üzletága júniusban országos szűrőkampányt indít férfiaknak. A Bayer a férfiak egészségéért 2009 elnevezésű programban Budapesten és 12 nagyvárosban, ipari parkok, nagyüzemek dolgozóit várják ingyenes vércukor-, vérnyomás-, koleszterinszint-mérésre, tettömegindex-meghatározásra és urológiai konzultációra.
bővebben
 
2009-05-29 13:55:06 | Sanofi Pasteur
 
(FP24) - Lyon - Swiftwater, Pennsylvania, USA és Lyon, Franciaország – 2009. május 25. – A sanofi-aventis csoport (EURONEXT: SAN és NYSE: SNY) oltóanyaggyártó üzletága, a Sanofi Pasteur ma bejelentette, hogy megérkezett az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériumától az új A-típusú H1N1 influenza ellen védelmet nyújtó oltóanyag gyártásának megkezdésére vonatkozó megrendelés, amelyet várhatóan több is követ.
bővebben
 
 
(FP24) - Budapest - Magyarországon 2009. május 8-június 20. között több mint 3000 településen kistérségi lakossági egészségfelmérést végez az ÁNTSZ Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központja. Az adatfelvétel során közel kétszázezer 18 éven felüli személyt kérdeznek meg az interneten keresztül.
bővebben
 
2009-05-25 07:00:00 | Young & Partners
 
(FP24) - Budapest - Bajzát Olivér, a Politeon Alapítvány elnöke, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a sanofi-aventis/Chinoin közreműködésének köszönhetően az ország tizenegy – köztük hét súlyponti – kórháza részesülhet az adományból, hogy ezáltal hozzájáruljanak a magyarországi betegellátás színvonalának további emeléséhez. A mai naptól a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban tíz beteg gyógyulhat gyorsabban, modernebb körülmények között, mint korábban.
bővebben
 
2009-05-20 15:42:44 | Sante Kft.
 
(FP24) - Budapest - Az Egészségliget rendezvény immár ötödik alkalommal lép fel az egészségmegőrzés és prevenció mellett 2009. június 6-7.-én. Bár a megelőzés Magyarországon még gyermekcipőben jár, az Egészségliget valódi prevenciós programot kínál a Városligetben, a Napozóréten, és a nívós szolgáltatás mellett, kedvet is csinál az embereknek a részvételhez.
Az Egészségliget az egészséges életmódhoz kapcsolódó számtalan rendezvénytől abban különbözik, hogy nemcsak hirdeti a helyes út választását, hanem konkrét segítséget ad.

bővebben
 
2009-05-19 21:59:47 | Red Lemon Media
 
(FP24) - Budapest - Az AVON Gyaloglás az Életért kampány mellé álllt Katus Attila és Katus Tamás, többszörös aerobikvilágbajnok is. A kiváló sportolók szeretnék felhívni a figyelmet a prevenció fontosságára. A testvéreket ritkán láthatjuk együtt a médiában, de a pozitív ügy érdekében most közösen lépnek fel.
bővebben
 
2009-05-15 13:31:42 | Magyar Reumatológusok Egyesülete
 
(FP24) - Budapest - Korunk egyik népbetegségére: a reumatoid artritiszre, a betegséggel való együttélésre és a legújabb kutatások kiemelkedő jelentőségű eredményeire hívja fel a figyelmet az Árkád Üzletközpontban a Magyar Reumatológusok Egyesülete támogatásával május 14. és 28. között megrendezésre kerülő ingyenesen megtekinthető interaktív kiállítás.
FONTOS! Ez a betegség nem az öregek betegsége, gyerekeket, fiatalokat támad meg, a lakosság 1%-a érintett, azaz 100 000 család.

bővebben
 
2009-05-13 16:24:56 | Young & Partners
 
(FP24) - Budapest - Két motorral kezdi a második szezont a mentőrobogó szolgálat
„Annak ellenére, hogy tavaly veszélybe került a robogómentők léte, az idei szezon kezdetére mégis sikerült megvalósítani az álmunkat: ezen a nyáron már nem csak a Duna pesti, de budai oldalán is tudunk segíteni a bajbajutottakon.” – nyilatkozta Siklósi Gábor, a Főnix Mentőszolgálat csoportvezetője.

bővebben
 
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia