EGYÉVES A NARANCSIK IMRE KÖNYVTÁR
A szöveg letölthető/kimásolható itt:
szöveg
(FP24) - Nagymuzsaly -
December 4-én volt egy éve annak, hogy Nagymuzsalyban a helyi gyülekezeti házban megnyitotta kapuit a Narancsik Imre Könyvtár. Ennek örömére a jelzett nap évfordulóján egész napos programok zajlottak a községben, melyek a helyi középiskolában kezdődtek, majd este a gyülekezeti ház udvarán zárultak. Az ünnepségen jelen volt a könyvtár megalapításában oroszlánrészt vállaló Szigetszentmiklósi Ifjúsági Parlament küldöttsége is.
Az évforduló kapcsán Estók István nagymuzsalyi református lelkipásztor elmondta: „A Narancsik Imre mártír lelkipásztor nevét viselő könyvtárunknak már 167 olvasója van. A Szigetszentmiklósi Ifjúsági Parlament a kezdetektől támogat bennünket. Többek között ők voltak azok, akik annak idején lelkesen felkarolták a könyvtárnyitás gondolatát, s könyvgyűjtésbe kezdtek számunkra. Az adományozók között meg kell még említeni a szegedi Cuháré táncegyletet, a soproni Egységes Magyar Ifjúságért Alapítványt, nem feledkezve el a számos családról és magánszemélyről sem, kik – ha csak egy-egy kötettel is – hozzájárultak könyvállományunk bővítéséhez. Hála nekik, 7200 kötettel nyithattuk meg a „kapukat”, s ez a szám jelenleg eléri a nyolcezret. Szigetszentmiklósi barátainktól most egy speciális könyvtárprogramot kaptunk, ez lényegesen megkönnyíti majd az olyan feladatokat, mint a kategorizálás.”
A jeles nap alkalmából szervezett ünnepség az advent szellemében zajlott, melynek kapcsán a szervezők igyekeztek megmozgatni az egész települést, összefogva kicsiket és nagyokat, sőt a benei általános iskola diákjai is részt vettek a programokban, elfogadva a helyiek meghívását.
A muzsalyi középiskolában kézműves-foglalkozások várták az érdeklődőket. A benei és muzsalyi gyerekek labdajátékokban mérkőztek meg egymással. A rendezvény Mikulás-napi ünnepséggel zárult a gyülekezeti ház udvarán, ahol minden gyerek kapott ajándékot.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.