Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

Több mint 7000 munkanélküli vett részt 2005 óta a zöldtárca közmunka programjaiban

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Közmunka Tanáccsal együttműködve 2005-ben indította el a közmunka programot a nemzeti parkokban és a vízügyi igazgatóságoknál. Azóta közel 5,3 milliárd forintból csaknem 6600 közmunkás végzett különféle munkákat. A nemzeti parkok és a vízügyi igazgatóságok idén további mintegy 400 millió forintból több mint 500 közmunkást foglalkoztatnak, és ez a szám várhatóan tovább bővül majd.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Közmunka Tanáccsal együttműködve 2005-ben indította el a közmunka programot a nemzeti parkokban és a vízügyi igazgatóságoknál, azóta közel 5,3 milliárd forintból csaknem 6600 közmunkás végzett erdőápolási munkákat, élőhely-rekonstrukciós, állatgondozói feladatokat, allergén növényirtást, valamint hullámtéri véderdőket ápoltak és telepítettek, töltéseket kaszáltak, parlagfüvet irtottak, töltéskoronákat és utakat kátyúztak, medreket iszapoltak és gépeket tartottak karban. A nemzeti parkok és a vízügyi igazgatóságok idén további mintegy 400 millió forintból több mint 500 közmunkást foglalkoztatnak, és ez a szám várhatóan tovább bővül majd – jelentette be Szabó Imre egy mai, több tárcával közösen tartott sajtótájékoztatón.
A közmunkások által elvégzett értékteremtő munkák jelentősen hozzájárulnak a védett természeti területek és értékek megóvásához, fenntartásához, bemutatásához, valamint a vízgazdálkodási, ár- és belvízvédelmi létesítmények fenntartásához. A közmunka program elsősorban kistelepüléseken élő, tartósan munkanélküli embereknek biztosít munka-, és kereseti lehetőséget, valamint jelentősen hozzájárul a nemzeti parki és vízügyi igazgatóságok feladatainak elvégzéséhez is. A közmunkások közül sokan képzésben is részesülnek.

A nemzeti parkok esetében a feladatok között szerepel erdőápolási munka, illegális hulladéklerakó felszámolása, nyílt térség ápolása, kézi állatgondozói feladat ellátása, élőhely-rekonstrukció, bemutatóközpont, tanösvény karbantartása és egyéb értékőrző, értékteremtő munka. A program során a közmunkások 2005 és 2008 között több mint 1600 hektáron szorították vissza az allergén növényeket.

A zöldtárca közmunka programjában a nemzeti parkoknál 2005 és 2008 között közel 800 millió forint költséggel – melynek kisebbik részét a nemzeti park, nagyobbik részét pedig a Közmunka Tanács támogatása fedezte - összesen több mint 1300 közmunkást foglalkoztattak. Idén április elején is megkezdődött a nemzeti parki közmunka: 2009-ben 190 millió forintot biztosít – döntően a zöld tárca és a nemzeti parkok, kisebb részt pedig a Közmunka Tanács – összesen mintegy 300 munkanélküli nemzeti parki foglalkoztatására.

A környezetvédelmi és vízügy igazgatóságok az árvízvédelmi művek és a belvízvédelmi csatornák kaszálásánál, a cserje- és bozótirtásnál, az iszapkiemelési feladatoknál, a vízfolyási akadályok eltávolításánál, az árvízvédelmi töltéskorona rendezésénél, a mederbe dőlt fák eltávolításánál és a véderdők ápolásánál tudták a legeredményesebben hasznosítani a közmunkát. A programban résztvevők ezen kívül kitisztították a hajózási nyiladékokat, karbantartották az árapasztó csatornákat és megtisztították a vízrajzi jelzőkövek, valamint a parti hajózási jelek környezetét is.

A vízügyi igazgatóságok 2005 és 2008 között több mint 4,5 milliárd forint költséggel csaknem 5300 közmunkást foglalkoztattak a Közmunka Tanács támogatásával, saját erő biztosítása mellett. Idén is lesz hasonló közmunka, elsőként a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság indította el a programot. Májustól októberig 215 főt foglalkoztatnak, 200 millió forint költséggel. Az igazgatóság a tervek szerint az „Út a munkához” program keretében további 400-500 főnek ad majd munkát. A többi vízügyi igazgatóság is tervezi, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, 2009-ben is foglalkoztat közmunkásokat, és csatlakozik az „Út a munkához” programhoz.

Fotók itt elérhetők:
http://picasaweb.google.com/kvvmfoto/OtTarcaSajtotajekoztatojaAKozmunkaprogramokrol#
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Budapest
Fő utca 44-50
Gábor Imola email
06 1 457 34 15
www.kvvm.hu

Csatolt dokumentumok

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Magyarországon a környezet- és természetvédelmi szakterület 1988. áprilisa óta áll minisztériumi szintű irányítás alatt, ekkor jött létre az Országos Vízügyi Hivatal és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal egyesítésével a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

1990 nyarán a vízügyi igazgatást különválasztották a környezetvédelemtől, és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz került. Néhány hónapig Környezetvédelmi Minisztérium néven működött a tárca, majd 1990 őszén Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumként az építésüggyel, területfejlesztéssel és műemlékvédelemmel bővült az addigi környezet- és természetvédelmi feladat- és hatásköre.

Az 1998-as kormányváltáskor az építésügyi és területfejlesztési feladatok a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, a műemlékvédelmi feladatok a Nemzeti Kulturális Örökség M [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia