Az idei év több alkalommal is lehetőséget ad arra, hogy visszaemlékezéseket tartsunk. 1989. június 16-a ezek közt egy igen különleges nap. Magyarország ekkor egy hatalmas tettet hajtott végre a Hősök terén. Az 1958-ban kivégzett volt miniszterelnök, Nagy Imre földi maradványait kihantolták és megható ünnepi keretek között újratemették. Még jó néhány, az 1956-os népfelkelésben résztvevő társa megkapta vele együtt a méltó temetést és a végső nyugalmat. Ez az ünnepi ceremónia már látható jele volt egy a temetésen túlmutató, nem csak Magyarország, de az egész keleti blokk életét meghatározó változásnak. Ezen a június 16-án, húsz évvel ezelőtt, ott a Hősök terén egyfajta igazságkeresés mutatkozott meg különleges módon, egy olyan igazságé, amely a változásokat előremozdította és meggyorsította.
Az emlékezés és a megemlékezés napján, június 16-án szeretnénk korabeli szemtanúkat, politikusokat és történészeket megszólaltatni június 16-ával kapcsolatban, akik az események súlyát mérlegelik. Emellett el is kell gondolkodnunk azon, milyen feladatot állított elénk ez a nap, hogyan adhatunk igazat azon férfiaknak és nőknek, akik kockára tették és sokszor fel is áldozták életüket a szabadságért.
Hans Kaiser Balog Zoltán
Konrad Adenauer Alapítvány Polgári Magyarországért Alapítvány
Az előadásokhoz magyar-német fordítást biztosítunk.
A rendezvényen való részvételhez a sajtó munkatársainak előzetes regisztrációja szükséges. Kérjük, részvételi szándékukat 2009. június 16-án
10.00 óráig jelezzék Andrási Katának a sajto@
szpma.hu e-mail címen vagy a 0630 982 60 12 telefonszámon.
A KONFERENCIA PROGRAMJA
17.00 óra Képek, melyek megmozgatták és megváltoztatták a világot.
ZDF- tudósítás, 1989. június 16.
17.10 óra Megnyitó
Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke,
a Magyar Országgyűlés tagja
17.25 óra 1989. június 16. előzményei
Modor Ádám, történész
17.45 óra Az üres koporsó
Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés tagja,
a Fidesz Országos Választmányának elnöke
18.00 óra Pódiumbeszélgetés
Pozsgay Imre, volt miniszter
Prof Dr. Andreas Oplatka, budapesti Andrássy Egyetem
Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés tagja,
a Fidesz Országos Választmányának elnöke
Modor Ádám, történész
Elek István, közíró
Moderátor:
Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke,
a Magyar Országgyűlés tagja
Hans Kaiser, volt miniszter, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője
19.00 óra Egy fiatal jogász megindító beszéde
19.05 óra Zárszó
Hans Kaiser, volt miniszter, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.