A világszerte működő Lengyel Intézetek közül az egyik legrégebben alapított budapesti Lengyel Intézet 2009-ben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját.
A Nagymező utca és Andrássy út találkozásából adódó kivételes elhelyezkedésének köszönhetően a budapesti Broadway pezsgő életébe is szervesen bekapcsolódik.
Az Intézet jelenleg évente mintegy 150 különféle kulturális, művelődési és tudományos programot szervez saját és külső helyszíneken, amelyeken több mint 30 ezer látogató vesz részt évente.
Az Európa napján megrendezésre kerülő EUNIC (European National Institutes of Culture) programsorozat célja, hogy a Magyarországon működő Európai Uniós országok kulturális intézeteinek összefogása révén erősítse a nemzetek közötti kulturális párbeszédet a közösen létrehozott művészeti és egyéb programokon keresztül.
A Lengyel Intézet az este során zenei és irodalmi programokkal, néptánc-műhellyel, kiállítás-megnyitóval, különleges tárlatvezetéssel, villámnyelvtanfolyamokkal és filmvetítésekkel várja az érdeklődőket. A rendezvények látogatása ingyenes.
Program:
KÖNNYEN, GYORSAN LENGYELÜL – villámnyelvtanfolyam
kezdőknek és haladóknak
18.00 és
20.00 óra között félóránként, oktató: Iga Zeisky
LENGYEL NÉPTÁNC MŰHELY – oktató:
Szymon Brzeziński (Varsó)
18.00 és
22.00 óra között
ZENÉS-TÁNCOS TÁRLATVEZETÉS – Dóra Attila (szaxofon) és Buday Enikő (tánc)
közreműködésével a Platán Galériában
18.30 és
23.00 órakor
VILÁGRASZÓLÓ LENGYEL KULTÚRA – Lengyel Intézetek világszerte
plakátkiállítás-megnyitó
19.00 órakor
TURULPÖRKÖLT ÉS KÁPOSZTÁS SAS – Krzysztof Varga íróval Teresa Worowska
beszélget
20.00 órakor
POLSKI VISUAL MIX – Vj Lee Unflyable (H) –
20.00 és
24.00 óra között
70 ÉVES A Budapesti Lengyel Intézet – születésnapi tortabontás
21.00 órakor!
POLPO MOTEL – az alternatív elektronikus zenét játszó duó koncertje (Varsó)
21.30 órakor
FILMEK: Éden (Andrzej Czeczot, 2002) és válogatás a lengyel animáció első 60 évéből
22.00 órától
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.