Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

XX ÉVES A KNOLLGALÉRIABUDAPEST

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - A KnollGalériaBudapest sikeres munkájának 20. évfordulóját ünnepli. Galériánk nem csak Magyarországon, hanem az egész „keleti blokk“-ban az első magán galériaként nyílt meg 1989. szeptemberében – még a berlini fal leomlása előtt – és kezdettől fogva jelen volt a nemzetközi színtéren is.
Számos magyar és külföldi művész munkáját mutatta be kiállításain, nagyszabású tárlatokat, szimpóziumokat és a művészeti szférára vonatkozó beszélgetéseket valósított meg itthon és külföldön, intézményekkel és múzeumokkal közösen. Rendszeresen megjelent nemzetközi és regionális képzőművészeti vásárokon, különböző országokba szervezett művészeti utazásokat, s kiadott egy a 20. századi magyar képzőművészettel foglalkozó könyvet.

Ebben a 20 évben galériánk fontos szerepben működhetett közre a magyar és kelet-európai kortárs képzőművészet és művészeti szcéna fejlődésében, részt vett számos művész karrierjének kialakításában, gyűjtemények alakításának volt részese, s nagyban hozzájárult számos nemzetközi kapcsolat kialakulásához is.

Most hosszú évek óta sikeres munkánk eredményeit a 20 éves jubileum okán kétszeresen is megünnepeljük:

1. Az október 6-ra tervezett „A második nyilvánosság nyomán “ c. szimpóziummal, amely a „A második nyilvánosság“ c. kötetből kiindulva az elmúlt időszakban a kortárs magyar képzőművészetben és művészeti szcénában bekövetkezett változások átgondolására törekszik magyar és külföldi művészettörténészek, kurátorok előadásain keresztül.

2. A gyűjtők és vásárlók „ünneplés“-ével – mindenki, aki galériánk 1989-es alapítása óta műtárgyat vásárolt tőlünk, a galéria alapításának 20. évfordulójára kiadott „XX mappá“-nkból ajándékot kap, amely azon művészek munkáit – grafikáit, fotóit, videóit, stb. - tartalmazza, akikkel együtt dolgozunk. Minden vásárlónk kap egy mappát válogatott munkákkal. Az ok erre az, hogy csak a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők vásárlásai által fejlődhetett húsz éven keresztül a galéria és a művészek is – azaz gyűjtők nélkül sem sok művészkarrier, sem a galéria nem létezne. A velünk együtt dolgozó művészekkel közösen köszönjük így meg a munkánkba vetett bizalmat.

Az említettekkel kapcsolatban rövidesen részletes információt küldünk.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
KnollGalériaBudapest
Budapest
Liszt Ferenc tér 10

+36/1/2673842
www.theartkey.com
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia