Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

FEJ FEJ MELLETT A FELSZÁMOLÁSOK ÉS A VÉGELSZÁMOLÁSOK

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - Idén az első 7 hónapban éppen 9000 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, miközben tavaly egész évben 11500 cég jutott erre a sorsra – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Az első 7 hónapban a felszámolások és a végelszámolások száma egyaránt 35 százalékkal emelkedett.
Félő, hogy a felszámolások száma már szeptemberben meghaladja a tavalyi egész éves, egyébként eddig éves rekordnak számító 11500-as értéket – nyilatkozta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója annak kapcsán, hogy a cég ma közzétette: az első 7 hónapban 9000 vállalkozás került felszámolás alá. Tavaly 7 hónap alatt 6657 cég jutott erre a sorsra, így a növekedés az előző évhez képest 35,2 százalékos. Júliusban a megelőző évi 978 céggel szemben 1292 cég ellen indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, ez 32 százalékos növekedést jelent.

Az első 7 hónapban csaknem 8000 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, miközben tavaly ilyenkor még csak 5940 cég végelszámolása indult meg. Ez ugyancsak 35 százalékos növekedés, ám a végelszámolások számának növekedése nem állt meg: júliusban 44 százalékkal több cég jutott erre a sorsra, mint a tavalyi nyár derekán.

Továbbra is igaz, hogy nem látjuk, meddig dagad még a felszámolási és végelszámolási hullám, hiszen júliusban is több olyan nagy cég ment tönkre, amelyik fizetésképtelenné válásával tömegesen hagy maga után kifizetetlen számlákat, bajba jutott alvállalkozókat – mondja az Opten stratégiai igazgatója. Az igazgató szerint az alvállalkozói láncok szereplői egyre sebezhetőbbek, mert megfelelő tőkeerő nélkül kell megküzdeniük az olyan hónapok óta halmozódó problémákkal, mint a piacszűkülés, illetve a közüzemi díjak vagy az üzemanyagárak emelkedése.

Némiképp meglepő módon február óta először az új cégbejegyzések száma is emelkedett. Igaz, a júliusban alapított 4352 új cég csak 3 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos hónapjában alapított cégek számát, és a stratégiai igazgató nem is feltételezi, hogy tartós jelenségről lenne szó. „A nehéz gazdasági helyzetben állásukat vesztett munkavállalók gyakran menekülnek kényszervállalkozásokba, ám egy cég alapítása sajnos ritkán jelent valós megoldást ebben a helyzetben” – mondja Csorbai Hajnalka.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
Opten Kft.
Budapest
Rákospatak utca 82.
Csorbai Hajnalka, stratégiai igazgató email
+36 (1) 222-3130
www.opten.hu

Csatolt dokumentumok

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
A 100%-ig magyar tulajdonú Opten Informatikai Kft. a hazai üzleti és jogi információs piac meghatározó szereplője, termékeivel és szolgáltatásaival több mint 13 éve áll ügyfelei rendelkezésére.

Célunk a vállalkozások, a költségvetési intézmények és a non-profit szervezetek kiszolgálása megbízható gazdasági, marketing és jogi információkkal. Valamint a lehető legpontosabb és legteljesebb körű cég-, követelés- és pénzügyi beszámoló adatok (5 évre visszamenőleg) szolgáltatása. Ügyfeleink naprakész, megbízható és minőségi adatokhoz jutnak szolgáltatásaink segítségével, amelyek ismeretével csökkenthetik vállalkozásuk pénzügyi kockázatát és növelhetik árbevételüket.

A konkurenciát megelőzve immár hét éve működik TÖRVÉNYTÁR és CÉGTÁR rendszerünk teljes körű online verziója, 2005-ben pedig hazánkban először - megelőzve a Magyar Államot - ingyenesen elérhetővé tettük mindenki számára a [...]

PR ügynökség
ISSUES
Budapest
Madách tér 7.
Lánci Melinda email
+36-1-317-4732
www.issues.hu

ISSUES:
Az ISSUES Management Tanácsadó Kft. 2003 decemberében alakult abból a felismerésből, hogy a Magyarországon még gyermekcipőben járó „issue management” módszerével hatékonyan tudja közvetíteni ügyfelei üzeneteit. Az ISSUES Kft. mára a magyarországi PR-ügynökségek egyik meghatározó és ismert szereplője. A hatéves cég kialakult és folyamatosan megújuló ügyfélkörében a multinacionális vállalatoktól a hazai középvállalatokig sokféle megrendelő megtalálható. Az ügynökség az elmúlt időszakban több közbeszerzési tenderen is sikeresen mérhette meg magát: magán-, állami és EU-s kommunikációs pályázatokat is meg tudott nyerni.

A társaság fennállása óta nyereségesen működik, annak ellenére, hogy ügyfeleinek igényeit felismerve több költséges fejlesztést is végrehajtott, teljes körű és automatizált médiafigyelő és médiaelemző szoftvert, valamint saját hírlevélküldő rendszert hozva létre. Az ügynöks [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia