Tájékoztató: A Sziklakórház a Terror háza mellett az egyetlen olyan objektum az országban, ami mind az 1944-45-ös, mind az 1956-os
időszakban komoly történelmi szerepet játszott és az adott történelmi időszakot és eseményeket korabeli berendezéssel kiállítás formájában bemutatja. A környezet eredetisége és hitelessége valóságos időutazássá teszi a tárlat megtekintését.
Bevezet a tényleges háborús időszakok egészségügyi ellátásába, valamint az atombunker részben a hidegháború – nukleáris csapás
esetére szolgáló – eszköz- és eljárásrendszerébe. A kiállítást 2008-ban több médium is az év legérdekesebb kiállításai között
sorolta fel (pl. Pesti Est). A Sziklakórház nemzetközi viszonylatban is egyedülálló létesítmény, egyben Közép-Európa legnagyobb
panoptikuma is.
Most a Sziklakórház két újabb tárlattal gazdagodik. Az EKI – mint az ország háborús orvosi ellátásáért, készleteiért felelős
intézmény – segítségével berendezésre került a „A háborús ellátás orvosi eszközei, műszerei” c. kiállítás. Itt olyan
eszközöket, felszereléseket mutatunk be hiteles környezetben, melyek szerencsére az utóbbi évtizedekben csak a raktárak mélyén hevertek, vagy orvosaink külföldi missziókon használták őket. A komplett, felszerelt tábori kórházsátor mellett számos műszert és orvosi eszközt tekinthetnek meg majd látogatóink.
A másik kiállítási terem egy élethűen berendezett kórterem, mely a
II. világháború légkörét idézi fel – a HM Hadtörténeti Intézet
és Múzeum jóvoltából – emeletes ágyakkal és korabeli
felszereléssel gazdagítva. A II. világháború időszakában a
kórházat teljesen telezsúfolták sebesültekkel, Budapest ostroma alatt
pedig ez volt a védők rendelkezésére álló utolsó kórház, mely a
Nemzetközi Vöröskereszt felügyelete és védelme alatt egészen 1945.
júniusáig üzemelt. A Szent János Kórház orvosai, ápolói
emberfeletti teljesítménnyel, döbbenetes körülmények között álltak
helyt – a jelenkor számára is példamutató hősiességgel.
Beszámolók szerint Karl Pfeffer-Wildenbruch SS tábornok, a „Budapest
erőd” parancsnoka akkor látta be helyzete teljes reménytelenségét
és határozta el a kitörést – a főhadiszállás és Hitler személyes
parancsa ellenére – mikor végiglátogatta a barlangban elhelyezett
német Lazarettet majd a magyar Sziklakórházat. Itt még a sokat
próbált katona is elsápadt, ahogy – szemtanúk beszámolói szerint
– véletlenül az amputált végtagok tárolására szolgáló
helyiségbe nyitott be, mely tele volt kezekkel és lábakkal...
Mellékelten küldöm a Meghívót, valamint Dr. Székely Tamás
Egészségügyi Miniszter Úr támogató levelét.
Részvételi szándékukat kérem jelezzék az info@
sziklakorhaz.hu e-mail
címen, vagy a 06 30/689-8775 telefonszámon.
Üdvözlettel
Fenyvesi Nikoletta
program manager
Sziklakórház
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.