Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

PLAKÁT AZ ÚJABB KORMÁNYZATI KUDARCRÓL

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg

A Nyugati téren bemutatott óriásplakát
(FP24) - Budapest - Figyelemfelhívó óriásplakáttal kívánja az embereket figyelmeztetni az újabb szocialista kormányzati kudarcra a Fidesz. A Nyugati téren bemutatott óriásplakát a 2002 óta duplájára emelkedő munkanélküliségi adatokat ábrázolja. Répássy Róbert sajtótájékoztatója.
A gazdaság mérőszámait a gazdasági növekedés és a munkanélküliség mutatja - hangsúlyozta a politikus, kiemelve: a magyar gazdaság mélyponton van, a munkanélküliség pedig 13 éves csúcson.

Mint fogalmazott, nem lehet jó az a gazdaságpolitika, ahol nő a munkanélküliség, egyértelműen látszik, hogy a szocialista kormányzat nem kezeli, hanem mélyíti a válságot. Hozzátette azt is, gazdasági vészhelyzet állhat elő Magyarországon, és újabb tíz- és százezrek munkahelye kerülhet veszélybe. Répássy Róbert ugyanakkor rámutatott arra is, a munkanélküliség növekedése a gazdasági válságtól független, hiszen 2002 óta folyamatosan emelkedik ez az adat.

\"Az új kormány a gazdasági növekedés megindítására, és új munkahelyek létrehozására fog koncentrálni\" - szögezte le a honatya, aki végül úgy fogalmazott, a szocialista kormány szembe megy az európai trendekkel, és adócsökkentés helyett adóemeléssel próbálkozik.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
Budapest
Szentkirályi u.18
Pataki Eszter email
+36-1-441-5424
www.fidesz.hu

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban március 30-án 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). Az alapítók a következő nap nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be a független ifjúsági szervezet megalapítását. Egy héttel később a rendőrség figyelmeztette a Fidesz öt alapítóját - köztük Orbán Viktort és Kövér Lászlót -, hogy \"tevékenységük illegális szervezet létrehozására irányul\".

A Fidesz alapító nyilatkozata, 1988

Alulírott magyar állampolgárok, alkotmányos jogainkkal éve, megalakítjuk a Fiatal Demokraták Szövetségét.
A kezdeményezés célja: új, önálló és független ifjúsági szövetség létrehozása, amely tömöríti a politikailag aktív, radikális, reformer ifjúsági csoportokat és egyéneket. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg az ifjúság tényleges politikai tagoltsága és ennek szervezeti megjelenítése között szak [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia