Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

TOVÁBB TART AZ ÉPÍTŐIPARI CÉGEK VESSZŐFUTÁSA

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - Októberben ismét több mint 300 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás, és 258 végelszámolást jelentettek be a cégbíróságok. A növekedés üteme lassulni látszik, mert már a viszonyítási alapnak tekintett tavalyi időszak is a válság jegyében telt – adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. – A javuló cégalapítási kedv mögött nemigen állhat más, mint adóelkerülés vagy a csalárd csőd szándéka – véli a szakértő.
Tovább szenvednek a válság súlya alatt az építőipari cégek. Októberben ismét több mint 300-zal szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, miközben tavaly év elején havonta jellemzően 200–230 cég ment tönkre az ágazatban. Az akkor begyűrűző válság hatására tavaly októberben már 258 cég jutott erre a sorsra, így az idei és a tavalyi tizedik hónapot összevetve már „csak” 19 százalékos növekedés adódik, ugyanakkor fennmaradt a válság kitörése óta jellemző magas havi érték. „Arra számítunk, hogy a növekedés üteme tovább lassul a következő hónapokban, de magas szinten stabilizálódik a felszámolásra jutó cégek száma” – jelentette ki Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az év első 10 hónapjában összesen 2785 cég felszámolását jelentették be a cégbíróságok, ez 23,5 százalékkal több, mint a tavaly október végi 2256.
Tovább tart ugyanakkor a rendkívül gyors ütemű növekedés a végelszámolásoknál. Tavaly októberben 118, az első 10 hónapban pedig 1037 cég bezárását kezdeményezték a tulajdonosok, idén viszont októberben 212, október 31-ig pedig 1633 társaság megszűnését jelentették be az ágazatban. A növekedés üteme meghaladja az 57 százalékot, de az Opten szerint ez még mindig jobb, mintha a tulajdonosok megvárnák, amíg cégük teljesen eladósodik. „A végelszámolások 20 százaléka így is felszámolásba fordul, de fontos hangsúlyozni, hogy a végelszámolás nem tekinthető fizetésképtelenségi eljárásnak, a tulajdonosok nagy része bölcs belátással időben dönt a cég megszüntetéséről, látva a szűkülő piacokat” – véli az Opten stratégiai igazgatója.
Ebből a szempontból meglepő fejlemény, hogy októberben ismét sok 545 építőipari céget jegyeztek be a cégbíróságok, 30 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Egész évben hónapról hónapra kevesebb céget jegyeztek be, mint egy évvel korábban, ezért váratlan a fordulat, és az Opten szerint minden szempontból rossz fejleménynek kell tekinteni, ha ez tendenciává válik. „A jelenlegi megrendelésállomány mellett kizártnak tartom, hogy az adóelkerülésen vagy az előre eltervezett csalárd csődön kívül bármi is nagy számban késztethetne cégalapításra embereket az építőiparban – állít ki szomorú bizonyítványt az ágazatról az Opten stratégiai igazgatója. – Nagy kár, hogy a kormány is rásegít erre a cégalapítási korlátok csökkentésével és a tulajdonosok lakcímének titkosításával.” Csorbai szerint inkább emelni kellene a belépési küszöböt, meg kellene teremteni a csalások számonkérésének lehetőségét és határozottan fel is kellene fellépni ahhoz, hogy ne romoljon tovább a fizetési morál.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
Opten Kft.
Budapest
Rákospatak utca 82.
Csorbai Hajnalka, stratégiai igazgató email
+36 (1) 222-3130
www.opten.hu

Csatolt dokumentumok

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
A 100%-ig magyar tulajdonú Opten Informatikai Kft. a hazai üzleti és jogi információs piac meghatározó szereplője, termékeivel és szolgáltatásaival több mint 13 éve áll ügyfelei rendelkezésére.

Célunk a vállalkozások, a költségvetési intézmények és a non-profit szervezetek kiszolgálása megbízható gazdasági, marketing és jogi információkkal. Valamint a lehető legpontosabb és legteljesebb körű cég-, követelés- és pénzügyi beszámoló adatok (5 évre visszamenőleg) szolgáltatása. Ügyfeleink naprakész, megbízható és minőségi adatokhoz jutnak szolgáltatásaink segítségével, amelyek ismeretével csökkenthetik vállalkozásuk pénzügyi kockázatát és növelhetik árbevételüket.

A konkurenciát megelőzve immár hét éve működik TÖRVÉNYTÁR és CÉGTÁR rendszerünk teljes körű online verziója, 2005-ben pedig hazánkban először - megelőzve a Magyar Államot - ingyenesen elérhetővé tettük mindenki számára a [...]

PR ügynökség
ISSUES
Budapest
Madách tér 7.
Lánci Melinda email
+36-1-317-4732
www.issues.hu

ISSUES:
Az ISSUES Management Tanácsadó Kft. 2003 decemberében alakult abból a felismerésből, hogy a Magyarországon még gyermekcipőben járó „issue management” módszerével hatékonyan tudja közvetíteni ügyfelei üzeneteit. Az ISSUES Kft. mára a magyarországi PR-ügynökségek egyik meghatározó és ismert szereplője. A hatéves cég kialakult és folyamatosan megújuló ügyfélkörében a multinacionális vállalatoktól a hazai középvállalatokig sokféle megrendelő megtalálható. Az ügynökség az elmúlt időszakban több közbeszerzési tenderen is sikeresen mérhette meg magát: magán-, állami és EU-s kommunikációs pályázatokat is meg tudott nyerni.

A társaság fennállása óta nyereségesen működik, annak ellenére, hogy ügyfeleinek igényeit felismerve több költséges fejlesztést is végrehajtott, teljes körű és automatizált médiafigyelő és médiaelemző szoftvert, valamint saját hírlevélküldő rendszert hozva létre. Az ügynöks [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia