Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

NEM A KIS CÉGEK HÚZZÁK AZ ORSZÁG SZEKERÉT

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az egész éves adat ugyan megfelel az előzetes várakozásoknak, az éven belüli lefutás viszont elnyújtott válságot mutat, ami rossz hír a magyar gazdaság számára. Az Opten szerint nem áll meg az a politikai közhely, hogy a kis cégek húzzák a gazdaságot.
Előre borítékolható volt, hogy 2009-ben sokkal több céggel szemben indul felszámolási eljárás, mint 2008-ban, sőt a végleges 15 066-os szám sem okozott különösebb meglepetést, mégis rossz érzései vannak a céginformációval foglalkozó Opten Kft. szakértőinek. „Tavaly év elején is azt mondtuk, hogy az esztendő folyamán akár 15 ezer céggel szemben is indulhat fizetésképtelenségi eljárás, ám a csődhullám éven belüli lefutása 2010-re sem kecsegtet sok jóval” – értékelte az adatokat az Opten stratégiai igazgatója. Csorbai Hajnalka szerint a kedvező forgatókönyv az lett volna, ha az év első felében, vagy nyár végéig gyors ütemben emelkedik a felszámolások mennyisége, az év utolsó hónapjaiban viszont már stagnál vagy csökken a fizetésképtelenségi eljárások száma.

Ehhez képest az történt, hogy az év második felében hónapról hónapra 1300-nál is több felszámolási eljárást indítottak a hitelezők, így a második félévben a naptári hatásoktól megtisztítva éppen annyi felszámolás indult el, mint az elsőben. „Elhúzódó válságot tükröző adatsor rajzolódott ki a második félévben, és több más mutató is azt támasztja alá, hogy 2010 első felében nem számíthatunk érdemi javulásra” – véli az Opten stratégiai igazgatója. A felszámolások számához hasonlóan lassuló ütemben bár, de tovább emelkedik a felszámolt társaságok átlagos árbevétele is, emiatt feltételezhető, hogy a bedőlt cégek egyre több kifizetetlen számlát hagynak maguk után, magukkal rántva beszállítóikat, alvállalkozóikat.

A felszámolásoknál nagyobb ütemben, 44 százalékkal, csaknem 14 ezerre emelkedett a tulajdonosok által kezdeményezett végelszámolások száma. Ez a folyamat több okból sem sorolható az egyértelmű válságjelenségek közé – vélik az Optenben. „Egy következmények nélküli országban, különösen válságidőszakban pozitívumként kell értékelnünk, ha egy tulajdonos felismeri, hogy cége jövője nem biztosított, ezért megindítja a végelszámolást, és nem várja meg míg elvész az adósságtengerben” – érvel Csorbai, aki szerint végelszámolási hullámot elindíthat az adórendszer szigorítása is, a kiskapuk bezárása már korábban is okozott átmeneti felszámolási dömpinget.

Arra viszont a rendszerváltás óta még nem volt példa, hogy az egyik évben kevesebb új céget alapítsanak, mint az azt megelőzőben, márpedig most ez történt. 2008-ban még 48 500 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, 2009-ben viszont 3 százalékkal kevesebbet, összesen 47 000-et. A visszaesés nem számottevő, mégis a válság pozitív mellékhatásai közé sorolandó, hiszen a csökkenés úgy következett be, hogy a kormányzat az utóbbi időben mindent elkövet az egyre több és több cég alapításának érdekében. „Magyarországon eleve szétaprózódott a cégszerkezet, és gyakorlatilag következmények nélkül lehet cégeket felszámolásba vezetve bajban hagyni az üzleti partnereket. Az ezzel is fenntartott rossz fizetési morál mellett teljesen érthetetlen a piaci belépési korlátok csökkentése, a cégalapítás gyorsítása és költségeinek csökkentése, legutóbb pedig a tulajdonosok lakcímének titkosítása” – adott szigorú helyzetértékelést az Opten stratégiai igazgatója.

Az Opten szakértői szerint nem áll meg az a politikai közhely, hogy a kis cégek húzzák a gazdaságot, ezért a KKV-k támogatásra szorulnak. A 2008-ról mérleget adó 350 ezer magyar vállalkozás adatai azt mutatják, hogy a kicsik zöme még mindig valamilyen munkaviszonyt helyettesítő, adóelkerülésre létrehozott cég a minimálbér kétszerese körüli fizetésekkel, ezért sokkal inkább pénzt visz, mint pénzt hoz az államháztartásba. A 100 millió forint alatti 301 ezer cég összesen 530 ezer főt foglalkoztat. E kis cégekben az egy főre vetített átlagos havi ráfordítás 145 ezer forint. A közepes, 100 millió és egymilliárd forint közötti cégek 560 ezer főnek adnak munkát, és személyenként hivatalosan még mindig csak havi 221 ezer forint ráfordítással működnek. Ezzel szemben a nagyok, az egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt elérők – szintén 560 ezer főt foglakoztatva – munkavállalóik után járulékokkal együtt átlagosan havi 657 ezer forintot fizetnek ki személyenként. „A két felső kategória közötti ugrás nagy része (természetesen elismerve a nagy cégek tőkeerejét) a hivatalosan bejelentett bérszintek közötti különbséggel magyarázható” – véli Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Szerinte érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen nagyságrendű bevételtől esik el a költségvetés a kis cégek „támogatása” miatt. Tóth szerint a mikro- és kisvállalkozások számának radikális csökkenéséig a magyar gazdaság nem állítható egészséges növekedési pályára, oda pedig az adórendszer radikális átalakításán, az élőmunka terhelésének csökkentésén és a kisvállalkozói terhek behajtásán keresztül vezet az út.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
Opten Kft.
Budapest
Rákospatak utca 82.
Csorbai Hajnalka, stratégiai igazgató email
+36 (1) 222-3130
www.opten.hu

Csatolt dokumentumok

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
A 100%-ig magyar tulajdonú Opten Informatikai Kft. a hazai üzleti és jogi információs piac meghatározó szereplője, termékeivel és szolgáltatásaival több mint 13 éve áll ügyfelei rendelkezésére.

Célunk a vállalkozások, a költségvetési intézmények és a non-profit szervezetek kiszolgálása megbízható gazdasági, marketing és jogi információkkal. Valamint a lehető legpontosabb és legteljesebb körű cég-, követelés- és pénzügyi beszámoló adatok (5 évre visszamenőleg) szolgáltatása. Ügyfeleink naprakész, megbízható és minőségi adatokhoz jutnak szolgáltatásaink segítségével, amelyek ismeretével csökkenthetik vállalkozásuk pénzügyi kockázatát és növelhetik árbevételüket.

A konkurenciát megelőzve immár hét éve működik TÖRVÉNYTÁR és CÉGTÁR rendszerünk teljes körű online verziója, 2005-ben pedig hazánkban először - megelőzve a Magyar Államot - ingyenesen elérhetővé tettük mindenki számára a [...]

PR ügynökség
ISSUES
Budapest
Madách tér 7.
Lánci Melinda email
+36-1-317-4732
www.issues.hu

ISSUES:
Az ISSUES Management Tanácsadó Kft. 2003 decemberében alakult abból a felismerésből, hogy a Magyarországon még gyermekcipőben járó „issue management” módszerével hatékonyan tudja közvetíteni ügyfelei üzeneteit. Az ISSUES Kft. mára a magyarországi PR-ügynökségek egyik meghatározó és ismert szereplője. A hatéves cég kialakult és folyamatosan megújuló ügyfélkörében a multinacionális vállalatoktól a hazai középvállalatokig sokféle megrendelő megtalálható. Az ügynökség az elmúlt időszakban több közbeszerzési tenderen is sikeresen mérhette meg magát: magán-, állami és EU-s kommunikációs pályázatokat is meg tudott nyerni.

A társaság fennállása óta nyereségesen működik, annak ellenére, hogy ügyfeleinek igényeit felismerve több költséges fejlesztést is végrehajtott, teljes körű és automatizált médiafigyelő és médiaelemző szoftvert, valamint saját hírlevélküldő rendszert hozva létre. Az ügynöks [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia