Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

ELKÉSZÜLT AZ MKP VÁLASZTÁSI LISTÁJA

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Pozsony - A Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa szombati ülésének egyik legfontosabb napirendi pontja a 150 fős parlamenti választási lista felállítása volt. A lista első 10 helyén Csáky Pál, Bárdos Gyula, Berényi József, Farkas Iván, Szigeti László, Duray Miklós, Biró Ágnes, Sárközy Klára, Csúsz Péter és Pásztor István található.
Az első húsz jelölt közül heten először kerültek fel az MKP listájának élére, az első harminc jelölt közül pedig 18-an tekinthetők újoncnak a párt parlamenti képviselőjelöltjei között. A harmincas lista regionális szempontból is átfogja a magyarlakta területeket.
Csáky Pál pártelnök és Farkas Iván, az Országos Tanács elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón kifejtették: az MKP szeretne mind a 16 magyarlakta járásban győzni a választásokon, legalább 9 százalékos eredményre számít, ennek érdekében pozitív kampányra törekszik majd. Csáky újságírói kérdésre azt is elmondta, ha kampányuk során a pártból eltávozott politikusokkal kapcsolatos kérdéseket kapnak, türelmesen meg fogják válaszolni valamennyit. A választópolgároknak joguk van tudni, Bugáréket senki nem ebrudalta ki az MKP-ból, hónapokon át keresték a megegyezést velük, végül a csoport maga döntött úgy, hogy elhagyja az MKP-t, és inkább másokkal köt szövetséget és más elvek alapján velük törekszik kompromisszumkötésre.
Az MKP OT megvitatta a párt választási programját, új javaslatokat hagyott jóvá hozzá, ezeket Berényi József elnökhelyettes építi be az anyagba, mely ezt követően nyilvánosságra kerül.

Felvidék Ma
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
felvidék. ma
Dunaszerdahely
Rajkovics Péter
www.felvidek.ma

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Felvidék Ma – Az első felvidéki magyar hírportál
A weboldalt regisztrálta és működteti a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi központi irodája.
A Felvidék Ma internetes hírportál kísérleti jelleggel 2005 novemberétől található meg a világhálón.

Hivatalos indulását 2006. január 24-étől datáljuk.

A Felvidék Ma hírportálon napi rendszerességgel olvashatóak a szlovákiai, elsősorban a szlovákiai magyar vonatkozású hírek. Szándékunk, hogy olvasóink visszajelzései alapján kínálatunkat folyamatosan bővítsük.

Célunk, hogy érdekes, friss és színes hírekkel felhívjuk a figyelmet a dél-szlovákiai régióra, szülőföldünkre.

Tevékenységünkkel a nemzeti összetartozást is erősíteni kívánjuk. [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia