Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

Klímatörvény

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - 62 országgyűlési képviselő, 114 civil szervezet és több mint 10 ezer lakossági támogató sorakozott fel a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) Klímatörvény kezdeményezése mögé. Erre hívták fel a figyelmet a természetvédők a Parlament előtt tartott rendezvényükön, ahol az Országgyűlés elnöke és a parlamenti pártok képviselői is támogatásukról biztosították a kezdeményezést.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Magyar Természetvédők Szövetségének
Klímatörvény kezdeményezése. Az elmúlt időszak munkáinak eredményeként
komoly politikai, lakossági és civil támogatás áll az éghajlatvédelmi
törvénykezdeményezés mögött. A kezdeményezés szempontjából fontos
esemény, hogy a Szili Katalin vezette Nemzeti Fenntartható Fejlődés
Tanács országgyűlési határozati javaslat elfogadását kezdeményezte az
éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítése érdekében, amelyet e hét
elején nyújtottak be az Országgyűlésnek a Tanács parlamenti képviselő
tagjai. A határozatot remélhetőleg még júniusban elfogadja az
Országgyűlés, amelyben felkéri a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsot
az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítésére és 2009. decemberi
benyújtására.

A világon elsőként 2008. októberében fogadtak el klímatörvényt
Nagy-Britanniában. A törvény megszületésében jelentős szerepe volt az
MTVSZ nemzetközi partnerszervezetének, az angol Föld Barátainak. Az
angol természetvédők 2005. május végén indították el klímatörvényt célzó
- Big Ask névvel futó - kampányukat. A törvény a briteknél is civil és
lakossági nyomásra valósult meg. A Föld Barátai tagszervezetei
kezdeményezésére a közeljövőben több más európai országban is a nemzeti
parlamentek elé kerülhet klímatörvény, például Belgiumban, Svédországban
és Szlovéniában.

Tagszervezeteinkkel 2008. őszén 11 vidéki városban és Budapesten
szervezetünk médiakampányt és akciónapokat, hogy bemutassuk a
lakosságnak, mennyire fontos az éghajlatvédelem. 2009. tavaszán az
országos kampánykörutat megismételtük, amelynek keretében sikerült a 10
ezer lakossági támogatói aláírást összegyűjteni -- mondta Botár Alexa,
az MTVSZ éghajlatvédelmi csoportvezetője.

A Természetvédők Szövetsége javaslata szerint a klímatörvény kimondaná,
hogy Magyarországnak ütemezetten csökkentenie kell a fosszilis energia
felhasználását. Ennek elérésére hatékony szabályozórendszert kell
bevezetni, amely leghatásosabban -- a természetvédők szerint, -- egy
energiakvóta kereskedelmi rendszer lehet. Emellett szükség van egy
mainál hatásosabb támogatási alap létrehozására, amelyből a lakosság és
a közösségi intézmények finanszírozni tudják az energiahatékonysági és
megújuló energia beruházásaikat. Ez jelentősen hozzájárulna a gazdaság
élénkítéséhez is.
A klímatörvény nemcsak környezeti célokat szolgál, de csökkenti az
energiafüggőségünket és elősegíti a szociális igazságosságot és a
gazdaság fejlődését is.

Az elmúlt hetekben 72 országgyűlési képviselőt kerestünk meg és közülük
62 biztosított bennünket arról, hogy támogatja a klímatörvényt. Emellett
114 civil szervezet csatlakozott az ügyhöz. A támogató képviselők és
civil szervezetek száma napról napra nő. Egyértelmű a kezdeményezés
társadalmi támogatottsága, és örülünk, hogy fogadókészséget látunk a
parlamenti pártok részéről. Ez egy olyan ügy, ami pártszimpátiákon felül
egyesítheti a társadalmat. -- mondta Farkas István a Magyar
Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
Magyar Természetvédők Szövetség
Budapest
Üllői út 91/b


 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Magyar Természetvédõk Szövetsége – Föld Barátai Magyarország
„Az eszközök tökéletessége és a végcélok zavarossága jellemzi korunkat.” (Albert Einstein)
ország
„Az eszközök tökéletessége és a végcélok zavarossága jellemzi korunkat.” (Albert Einstein)
A Magyar Természetvédõk Szövetsége (MTVSZ) több, mint 100 hazai környezet- és természetvédõ szervezet közössége, fõ célja a természet egészének a védelme és a fenntartható fejlõdés elõsegítése.

Az 1989-ban alapított Szövetség tagjai Magyarország minden megyéjében jelen vannak és küzdenek természeti értékeink megóvásáért, a környezeti terhelések megelõzéséért. Nemzetközi szervezetekkel, kiemelten a Föld Barátai hálózattal együttmûködve hangsúlyos szerepet játszunk Európa és a világ környezetvédelmi civil összefogásaiban.

Az MTVSZ elveiben radikális szervezet: a környezeti problémák okaira akarjuk ráirányítani a döntéshoz [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia