Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

Az IVSZ állásfoglalása a Digitális Közmű sikerességéért

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Budapest - A portugál példa is azt mutatja, hogy a szélessávú internet-elérés az információs társadalom fejlődésének fontos motorja – hívja fel a figyelmet a hétfőn megtartott „Portugál-magyar best practice exchange” konferencia egyik tanulságára az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). Magyarországon a 2008 őszén meghirdetett Nemzeti Digitális Közmű program hivatott biztosítani mindenki számára a szélessávú hálózat elérését.
Az IVSZ elnöksége elkötelezett a program megvalósítása mellett, ugyanakkor számos olyan területet jelöl ki, amely a program sikeres megvalósításának alapfeltétele.

„AZ IVSZ messzemenőkig egyetért azzal, hogy az esélyegyenlőség jegyében a szélessávú internet minden magyar állampolgárhoz eljusson. Fontosnak tartjuk azonban a Nemzeti Digitális Közmű program keretében létrejövő infrastruktúra végpontjain a piaci szabályok és az esélyegyenlőség érvényesülését – mondta el Keresztesi János, az IVSZ elnöke. - Álláspontunk szerint a Digitális Közműhöz kapcsolódó szolgáltatók számára biztosítani kell a különböző vezetékes és vezeték nélküli technológiák közötti technológiasemlegességet.”

A meglévő beruházások védelme érdekében el kell kerülni, hogy a program keretein belül a már létező gerinchálózattal párhuzamos fejlesztések kezdődjenek meg.

Az IVSZ fontosnak tartja kiemelni azt is, hogy az infrastruktúra rendelkezésre állása önmagában nem hozza meg a kívánt hatásokat. A szélessávú internet felhasználása akkor fog növekedni, ha az állampolgárok, a vállalkozások, az oktatás és az egészségügy számára hasznos és időszerű tartalmak jelennek meg a szélessávú hálózaton, és a hardver- és szoftvereszközökhöz való hozzáférés biztosításához is rendelkezésre áll célzott támogatási program.

Az IVSZ a tartalomszolgáltatás területén elsősorban a távoktatás, a távmunka elterjedését elősegítő tartalmak létrehozását, valamint az e-közszolgáltatások széles körének bevezetését szorgalmazza. A közigazgatási szolgáltatások hatékonyságának javulásához olyan alkalmazások elterjesztését tartja szükségesnek, amelyek növelik az állampolgárok elégedettségét az ügyintézés során, egyúttal csökkentve annak költségeit.

Elodázhatatlan, hogy behozzuk lemaradásunkat a digitális tananyagokon alapuló, kompetencia alapú oktatás területén is. Az IVSZ véleménye szerint az ilyen oktatási módszerekhez szükséges sávszélesség igény kielégítése azonnali értelmet adna a Nemzeti Digitális Közmű számára.

„A jelenlegi gazdasági körülmények között különös jelentősége van annak, hogy az informatikai szektor cégeit jelentősen érintő állami beruházás – a kommunikációs infrastruktúra, a felhasználási eszközök és a tartalom egyensúlyát figyelembe véve – minél előbb megvalósuljon, és közvetlen üzleti lehetőségeket teremtsen az egyes területeken működő kis- és középvállalkozások részére is” – ismertette az IVSZ álláspontját Keresztesi János elnök.

A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
Informatikai Vállalkozások Szövetsége
Budapest
Vérmeyő u. 4
Puri Judit
06-1-266-6346
www.ivsz.hu

Csatolt dokumentumok

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Az IVSZ-ről:

Egy ország sikere, a globális versenyben való helytállása ma már attól függ, mennyire veszi komolyan az információtechnológiát, az infokommunikációt és az internetet. Mikro- és makroszinten, az egyén és az ország szintjén egyaránt ugyanaz a szabály érvényesül: minél inkább IT-tudatos egy ember, minél többet költ egy ország - a költségvetéstől a vállalatokig - információtechnológiára, annál versenyképesebb, fejlődőképesebb, és gazdagabb.

Ma a világban azok az országok a legversenyképesebbek, ahol a legmagasabb a szélessávú penetráció. Az egyén számára a munka, az elhelyezkedés alapvető feltétele - szinte már minden szakmában - a számítógép-ismeret és az internethasználat.

Kevés olyan iparág van, amelynek ennyire meghatározó szerepe lenne az élet minden területén. Az egészségügytől az oktatásig, a vállalatszervezéstől a politikai kampányig, a gyermekneveléstől a telekommunikáci [...]

PR ügynökség
LWp Kommunikáció
Budapest
Dinnye utca 12
Benedikt Károly email
+ (36) 30 984 49 04
www.lwpk.hu

LWp Kommunikáció:
Az LWp Kommunikáció a Lenhardt&Weichinger Communications átalakulásával jött létre 2008 elején. Jogelődje révén több mint 10 éves, refenciákban gazdag múlttal rendelkező ügynökségünk teljes körű PR szolgáltatásokon túl a marketing kommunikáció és a vállalati kommunikáció számos fajtáját kínálja ügyfeleinek.

Tevékenységünk meghatározója a stratégiai gondolkodás, valamint az innovatív eszközhasználat és a magyar média évtizedes tapasztalatokon csiszolódott ismerete. Az intergrált kommunikáció hagyományos csatornáinak használata mellett folyamatosan törekszünk a megújulásra. Interaktív PR üzletágunk most formálódik, mert hisszük, hogy ami tegnap még elegendő volt, azt ma újra kell gondolnunk, hogy holnap is az elvárt eredményeket szállíthassuk ügyfeleinknek. Az alapok tekintetében viszont nincs okunk változtatni, meggyőződésünk, hogy a kifinomult stratégia, a kreatív tervezés és a fegyelmezett megvaló [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia