Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

A SZLOVÁK KORMÁNY FORMÁLÓDIK, EGYELŐRE NEVEK NÉLKÜL

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Pozsony - Kilencórás tárgyalás után a kormányalakítás konkrétabb körvonalakat kapott. Iveta Radičová kijelölt miniszterelnök közölte: formálódnak az egyes tárcák hatáskörei és letisztultak a pártok igényei. Véglegesült, hogy az SDKÚ-DS-nek 5, az SaS-nek 4, a KDH-nak és a Most-Hídnak 3-3 bársonyszéke lesz az új kormányban.
A pártok megállapodtak, hogy minden tárcánál egy-egy államtitkár lesz, pártállását tekintve a miniszterrel azonos pártból. Radičová szerint az elemi bizalomra építettek, amikor ilyen döntést hoznak. Most a pártok szervein a sor, hogy megvitassák a kialakult helyzetet, vagyis azt, hogy elvben melyik párt milyen tárcát kap vagy kaphatna meg. Mivel mind a négy pártban sok a jó szakember, mindegyik jóval több posztra tudna minisztert állítani, mint ahány bársonyszéket megkaphat.
Eldőlt az is, hogy nem szűnik meg az emberjogi kormányalelnöki poszt. Ehhez viszont a jogköreit és hatásköreit fogják módosítani, s ahogy Radičová jelezte: több minisztériumtól csoportosítanak majd át ide teendőket. Nem hivatalos hírek szerint e tárca élére a Most-Híd állíthat jelöltet.
A kormányalakítási megbeszélések hétfőn (június 28.) délután 15 órakor folytatódnak. Iveta Radičová nem zárta ki, hogy július 8-áig, a parlament alakuló üléséig a kormányalakítás nem fog befejeződni.

Felvidék Ma
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
felvidék. ma
Dunaszerdahely
Rajkovics Péter
www.felvidek.ma

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Felvidék Ma – Az első felvidéki magyar hírportál
A weboldalt regisztrálta és működteti a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi központi irodája.
A Felvidék Ma internetes hírportál kísérleti jelleggel 2005 novemberétől található meg a világhálón.

Hivatalos indulását 2006. január 24-étől datáljuk.

A Felvidék Ma hírportálon napi rendszerességgel olvashatóak a szlovákiai, elsősorban a szlovákiai magyar vonatkozású hírek. Szándékunk, hogy olvasóink visszajelzései alapján kínálatunkat folyamatosan bővítsük.

Célunk, hogy érdekes, friss és színes hírekkel felhívjuk a figyelmet a dél-szlovákiai régióra, szülőföldünkre.

Tevékenységünkkel a nemzeti összetartozást is erősíteni kívánjuk. [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia