Öt évvel ezelőtt még rendhagyónak számított az Intézet kezdeményezése, hogy a fővárosiakat nem csak a kegyelet óráiban várja a nemzeti sírkertbe. Mára azonban megszokottá és népszerűvé vált a lehetőség, hogy a tanév végén, a nyár kezdetén ezzel a kulturális ünneppel tisztelegjenek nemzeti nagyságaink emléke előtt. A Fiumei úti Sírkert főbejáratától óránként induló kisvonatokon szakértő idegenvezetők mutatják meg a csoportoknak a magyar történelem olyan kiemelkedő személyiségeinek síremlékeit, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc vagy az első miniszterelnök: Batthyány Lajos. Elvezetik a látogatókat Arany János, Vörösmarty vagy a Nyugat legnagyobb költői, írói nyughelyéhez csakúgy, mint a 100 éve született Radnóti Miklós sírjához. A kultúrtörténeti séták mellett az érdeklődők megnézhetik a sírkertben található Kegyeleti Múzeum tárlatát is.
A lombos sétányokon, napsütötte füves tisztásokon sétálgatva a látogatók nyugalmat találnak, feltöltődhetnek, hiszen a Fiumei úti Sírkert olyan, mint egy gyönyörű arborétum: 50 hektáros zöld folt a lüktető város szívében. Tökéletesen alkalmas kikapcsolódásra, hiszen a 2-es metróval, esetleg a 24-es, 28-as, vagy 37-es villamossal a város bármely pontjáról gyorsan elérhető, a magas kőfal kizárja az autók zaját és így felkínálja mindenkinek a nagyvárosi ember számára már-már elérhetetlennek tűnő csendet, madárdalt és a lombok suttogását.
Ezt a hangulatot és a nagyságok előtti tisztelgést fogalmazzák meg azok a grafikai alkotások is, amelyeket a Csend Napját megelőzően meghirdetett pályázatra küldtek be a kortárs grafika hivatásos és amatőr művelői. A legjobb műveket a Sírkert Árkádsorán nézheti meg a közönség, ahol szavazhatnak is a látogatók az általuk legjobbnak tartott rajzokra, metszetekre, nyomatokra.
A hazai és nemzetközi fesztiválokon is kiemelkedő sikereket elért fővárosi Veres Pálné Gimnázium kórusának hangversenyével veszi kezdetét az egész napos kulturális ünnep a Deák Mauzóleum előtt felállítandó színpadon.
Ezt követően a Dél-Dunántúl nagyszerű zenepedagógusa, Figura Ede várja a kicsinyeket zenés, irodalmi feldolgozásokat is tartalmazó műsorával. Kora délután az etno-kamarazene egyik legjobb hazai művelője, a középkori dallamvilágot az irodalommal ötvöző Kosbor Trió ad koncertet. Műsorukban megzenésített Radnóti versek is szerepelnek, ezek előadásával emlékeznek a program szervezői a költő 100. születésnapjára. Partnerük a színpadon a kolozsvári születésű népdalénekes, Horváti Kata lesz.
A grafikai pályázat eredményhirdetését a Váci Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló kamaraegyüttes fellépése gazdagítja. A teljes zenekar
18.00 órától lép színpadra, hogy a Csend Napja sztárvendégét, St Martint kísérje. A pánsíp és szaxofon legnépszerűbb hazai előadója külön erre az alkalomra összeállított koncertjének a Lelkek érintése címet adta. Saját zenekarának tagjaival és rendszeres partnereivel, a váci szimfonikusokkal különleges hangzást, felejthetetlen élményt ígér közönségének.
A séták és programok fáradalmait teaházban pihenhetik ki a látogatók. Ezért az egy szolgáltatásért kell fizetni, a kultúrtörténeti sétákra induló kisvonatokat, a múzeumot és a színpadi programokat ingyenesen látogathatják a fővárosiak.
A Csend Napja főtámogatója 2009-ben a Pannónia Alkony Életbiztosítás.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.