Feltöltés 4 lépésben!
SAJTÓKÖZLEMÉNY  FELTÖLTÉSE

POZSONYI TÜNTETÉSEK - A RENDŐRSÉG IS KÖZBELÉPETT

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg
(FP24) - Pozsony - Pozsonyban ma két bejelentett tüntetés is volt. Az egyiket az óvárosban tartotta a Mi Szlovákiánk Néppárt (Ľudová strana Naše Slovensko) a pozsonyi vár előtt felállított Svätopluk-szobor eredeti helyén való maradása érdekében, a másik tüntetés pedig éppen a pozsonyi vár tövében lévő Svätopluk-szobor eltávolításáért folyt.
Az óvárosi tüntetés aktualitását az adta, hogy a közelmúltban a pozsonyi közélet több tagja is felvetette, nem megfelelő hely a Svätopluk-szobor számára a pozsonyi várkert (a parlament elnöke, Richard Sulík is vizsgálóbizottságot állított fel ennek a kérdésnek az eldöntésére). Ez ellen tiltakozott most a Marián Kotleba vezette szélsőséges csoportosulás - szidalmazták Sulíkot és Izraelt is. A mintegy 50 főből álló tüntetőcsoport fel akart vonulni a várba is, ahol a másik bejelentett tüntetés volt, de a rendőrség ezt erélyes közbelépéssel megakadályozta. Az óvárosi polgármester feloszlatta Kotlebáék tüntetését, de ők ezt nem vették tudomásul, ekkor kezdte az oszlatást a rendőrség. Mivel dulakodás kezdődött, a karhatalom - a rohamrendőröket beleértve - keményen lépett fel, néhányan könnyebb sérülést szenvedtek. Marián Kotlebát több társával együtt előállították, köztük volt Alojz Hlina ún. polgári aktivista is, aki az elmúlt két évben több, közfigyelemt kiváltó akcióval (ellopta Slotáék pártszékházáról a zászlót, belovagolt Révkomáromba, segített Slotának Pozsonyban leleplezni a Trianon- emléktáblát...) vált ismertté.

A pozsonyi várban tartott fasisztaellenes tüntetést is gyér érdeklődés kísérte, néhány tucat résztvevő jelenlétében zajlott. A közéleti személyek közül csupán Ondrej Dostál (OKS) vett részt rajta, aki szerint a Svätopluk-szobor a szlovák történelem legrosszabb emlékeit egyesíti, hiszen a szobrot egy kommunista szobrász készítette, az emlékművön azonban azonban az egykori Hlinka-gárda jelvénye is kirajzolódik.

Felvidék Ma
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.
Megosztás



KAPCSOLAT
felvidék. ma
Dunaszerdahely
Rajkovics Péter
www.felvidek.ma

 A KÖZLEMÉNY KIADÓJA
Felvidék Ma – Az első felvidéki magyar hírportál
A weboldalt regisztrálta és működteti a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi központi irodája.
A Felvidék Ma internetes hírportál kísérleti jelleggel 2005 novemberétől található meg a világhálón.

Hivatalos indulását 2006. január 24-étől datáljuk.

A Felvidék Ma hírportálon napi rendszerességgel olvashatóak a szlovákiai, elsősorban a szlovákiai magyar vonatkozású hírek. Szándékunk, hogy olvasóink visszajelzései alapján kínálatunkat folyamatosan bővítsük.

Célunk, hogy érdekes, friss és színes hírekkel felhívjuk a figyelmet a dél-szlovákiai régióra, szülőföldünkre.

Tevékenységünkkel a nemzeti összetartozást is erősíteni kívánjuk. [...]
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia