WHO: INFLUENZA PANDÉMIA UTÁNI IDŐSZAK VAN
A szöveg letölthető/kimásolható itt:
szöveg
(FP24) - Budapest -
A WHO főigazgatója 2010. augusztus 10-én bejelentette, hogy a H1N1 influenza vírus által okozott világjárvánnyal kapcsolatban a legmagasabb 6. felkészülési fázist átminősítette a pandémiát követő időszakra.
Erre a WHO Rendkívüli Események Tanácsa szakértőinek véleménye alapján került sor, figyelembe véve a H1N1 vírus által jelenleg a déli féltekén okozott járványokat.
A főigazgató kihangsúlyozta, hogy a H1N1 influenza vírus nem tűnt el és várható annak az elkövetkező években is a megjelenése, mint a szezonális influenzajárványt okozó vírus. A kórokozó azonban elvesztette egyeduralkodó szerepét és a déli féltekén más szezonális influenza vírusokkal együtt okoz járványokat.
Megállapították, hogy a megelőzés leghatékonyabb módja a védőoltás. A megelőzésre alkalmazott oltóanyagok hatékonyak és biztonságosak voltak, a H1N1 által okozott megbetegedések megelőzésére továbbra is használható úgy a pandémiás, mint a 2010-2011-es időszakra gyártott szezonális influenza oltóanyag.
A főigazgató nyomatékosan felhívta az országok figyelmét az influenza figyelőszolgálatok működtetésének kiemelt jelentőségére.
Az érvényben lévő magyar Nemzeti Influenza Pandémiás Tervben foglaltaknak és a járványügyi helyzetnek megfelelően, a WHO közleménye alapján, az országos tisztifőorvos a mai napon intézkedett arról, hogy a minisztériumban működő Járványügyi Védekezési Munkabizottság vezetője deklarálja a magyarországi influenza (H1N1) vírus okozta járvány befejeződését.
A sajtóközlemények tartalmáért nem a freepress.hu, hanem a közleményt kiadó cég/Pr-ügynökség vállal felelősséget.