Részletes leirás:
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-t (Garantiqa) 1992-ben a magyar állam, a legjelentősebb hazai kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek és néhány vállalkozói érdekképviseleti szövetség alapította abból a célból, hogy készfizető kezesség (garancia) vállalásával katalizátorként működjön közre a hazai kis- és középvállalkozások, valamint a munkavállalói résztulajdonosi program megvalósítására létrejövő szervezetek hitelezése során.
Alapvető célkitűzésünk a kkv-szektor fejlődésének elősegítése. Ennek érdekében ma már nemcsak a hitelfelvételekre vállalunk kezességet, hanem bankgaranciát, lízing- és faktoringügyleteket, kockázatitőke-bevonást, illetve uniós pályázatot is garantálunk. A KKV-k mellett az utóbbi években nyitottunk önkormányzatok és önkormányzati vállalkozások felé is, hogy ezek hitelfelvételeit és kötvénykibocsátásait is elősegítsük kezességvállalásunkkal.
A kezességvállalással a Társaság kötelezi magát arra, hogy az adós (vagy a támogatott) helyett fizet a pénzügyi intézménynek (illetve a támogatás folyósítójának), ha az adós (vagy a támogatott) nem tesz eleget fizetési kötelezettségének. A kezességvállalás lehetővé teszi, hogy olyan életképes üzleti tervvel rendelkező vállalkozások, önkormányzatok is forráshoz jussanak, amelyeknek nincs elegendő felajánlható biztosítékuk ahhoz, hogy hitelhez jussanak.
|