Riport szövege:A Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal közösen idén harmadik alkalommal hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat, november 30-i beérkezési határidővel. Az elmúlt években összesen 6 települést és 13 munkahelyet díjaztak. A pályázat további népszerűsítése, valamint a már e címet elnyert települések és munkahelyek közötti tapasztalatcsere céljából rendezte meg a Kerékpárosbarát Települések és Munkahelyek szakmai konferenciákat 2009. október 30-án, Budapesten, a Kerékpáros Magyarország Szövetség és Bringaút Közhasznú Egyesület. Az előadásokon szó volt arról, hogy milyen előnyökkel jár ma kerékpárosbarátnak lenni Magyarországon, milyen együttműködési lehetőségekre van mód, illetve, hogy mit kell tenni a cím elnyeréséért. A konferenciát Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg, aki elmondta: a kerékpározás egy olyan közlekedési megoldás, mely szinte legkevésbé károsítja, szennyezi a környezetet. Éppen ezért nagyon fontosnak tartja a kerékpárutak fejlesztését. Míg 1993-ig 600 km kerékpár út volt országszerte, ez a szám mára 1800 km-re emelkedett.
Szinkron: Csepi Lajos, szakállamtitkár
"2006-2008-ig mintegy 14 milliárd forint felhasználása történt meg kerékpárút fejlesztéséhez, amely 520 km-es építési hálózatot tett lehetővé. 2009-2010-ben ugyan ezek a számok, 25 milliárd forint és mintegy 600 km és közel hasonló számok szerepelnek a 2011-2013-as ciklus időszakában is."
Jelenleg az ország egész területén zajlanak fejlesztések európai uniós források bevonásával, ennek köszönhetően országszerte bővül a kerékpárút-hálózat.
A konferencián Békés és Szarvas városa is képviseltette magát, akik a konferencia keretén belül ünnepélyesen nyújtották át Csepi Lajos közlekedési szakállamtitkár részére Kerékpárosbarát Település pályázataikat, valamint aláírták a kerékpározás népszerűsítése érdekében tett közös vállalásokat tartalmazó Brüsszeli Kartát.
Mindkét városban egyaránt jelentős fejlődés mutatkozott a kerékpárút hálózatban az elmúlt években, de a lakossági igény ezt indokolja is. A címet, éppen ezért már mindkét város el is nyerte, és a korábbi fejlesztéseket folytatva idén újra pályáznak.