Látták: 1879

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg

BRINGÁZZ MUNKÁBA

Riport szövege:

Lezárult a Bringázz a Munkába! akció őszi fordulója, amelynek fő célja a kerékpározás népszerűsítése volt. Az akció, amely szeptember 16-án indult és október 16-án zárult, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közreműködésével a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósult meg.
Idén ősszel közel 27 ezren regisztráltak a bringazzmunkaba.hu honlapon, ebből 11 ezren teljesítették az őszi fordulót. Ez azt jelenti, hogy minden induló legalább 7 alkalommal, bringával tekert a munkahelyére és ők, összesen több mint 2 millió km-t tekertek. Ha ezt az utat autóval teljesítették volna mind a 11 ezren, akkor több, mint 45 millió forintot kellett volna benzinre kifizetniük. De így viszont spóroltak, sportoltak és a környezetünket is óvták.
A 2009. október 31-én, szombaton a Dürer kertben tartott  Az ünnepélyes záróbulin minden nyertes meg is kapta jutalmát. Ki egy új kerékpárral, ki egy wellness hétvégével lett gazdagabb.

Szinkron: László János, elnök, Magyar Kerékpárosklub
"Ami most nagyon fontos, hogy elmondjuk, hogy ki mit nyert. Természetesen mind a 11 ezren nyertünk, mert bringával közlekedünk. És éppen most olvastam egy barátomnak a cikkjét, aki arról írt, hogy a H1N1 vírusnak az elállítására és megelőzésére a legjobb közlekedési eszköz a kerékpár. Úgyhogy ezt is nyertük mi mindannyian, hogy nem leszünk betegek tőle."


 A díjátadót a BAD tervező csoport bringás divatbemutatója követette, ahol ötleteket muttattak, hogyan tekerjünk egyszerre praktikus, de elegáns ruhákban munkába. Végül pedig a Critical Bass kórus búcsúztatta egy hamisítatlan bringás dallal az egybegyűlteket. 

képlista
  • bringás divatbemutató
  • díjátadó
  • koncertek
 
BRINGÁZZ MUNKÁBA
RSS
Kategória: életmód
Megszólaló: László János
Beosztás: Magyar Kerékpárosklub
Készült: 2009-10-13
Helyszín: Budapest,
Hossz: 01:54
Kulcsszavak: bringa, munka
L  E  T  Ö  L  T  É  S
videó fotó audio szöveg
e-mail beágyazás
KAPCSOLAT
Hajdú Éva sajtófőnök
www.khem.gov.hu
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia