Látták: 2812

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg

CSIPKETÖRTÉNELEM

Riport szövege:

II. János Pál Pápa.

Erzsébet királynő.

A japán császárné.

Ők hárman egyetlen dologban biztosan hasonlítanak egymásra. Rendelkeznek halasi csipkével. Ami nem csak szépségével kápráztat, ugyanis súlya alapján értékesebb, mint az arany. Egy uncia, azaz kb. 30 gramm napi árfolyamon 149.000 forint. Egy közel 30 grammos csipke értéke, pedig több mint 1.000.000 forint. Ez az egyedüli csipke, amit még nem ért utol a modernizálás, minden négyzetmilliméterét kizárólag kézimunkával állítják elő.

 A halasi csipkét 1902-ben Dékáni Árpád és Markovits Mária teremtette meg. A mai napig az ő általuk megtervezett gyönyörű mintákból dolgoznak. A tussal megvont alaprajz fölé egy átlátszó hártyapapírt terítenek és utóbbin keresztül a megrajzolt mintát cérnával varrják ki. Ezeket a vezérfonalakat fél centinként keresztöltéssel fixálják, a rámára kifeszített vászonra.

 N: A hölgyek nagy része évtizedek óta dolgozik itt. Kiváltság ide bekerülni. 4-5 évbe telik, mire valaki egy ilyen kis lepkét tökéletesen meg tud varrni. Ha elrontja, nem lehet visszafejteni, ki kell vágni a rontott részt, még akkor is, ha egy hónapnyi munka fekszik benne. A halasi csipke különlegessége, az aprólékosság. Egy kétmilliméteres egység, ami ezt a velencei mintázatot is adja, 20 öltésből áll. Egy húsz cm átmérőjű terítőt tehát több mint 4 millió öltés alkot.

N: A minták közötti réseket kitöltik, úgy mintha zoknit stoppolnának. A sűrű szövés olyan hatású, mintha egy gyárban, géppel készült volna.

N: A halasi csipke titka a len-cérnában rejlik. Írországból 1975-ben érkezett 25 kilogramm, amely indiai sásból készült. Kétszeresen sodorva is lehet finom, nem hasonlítható egy átlagos alapanyaghoz sem. A mai napig kitart, mert egy év alatt összesen csak 70 dekagramm kerül felhasználásra. Ebből évente 50-60 darab terítő készül.

Egyedülálló a halasi csipke 60 féle öltésmintája is. Ilyen aprólékos és motívum dús öltésvariációkat máshol nem készítenek.

N: A csipke ára az elkészítésére szükséges időtől függ. Ez mindössze 30 cm átmérőjű terítő, fél éve készül, a csipkevarró eddig 350 munkaórát dolgozott rajta. Értéke most is közel félmillió forint- pedig még nincs is kész.

N: A varrónők egyik kedvenc munkafolyamat a pókozás, ugyanis ez az egyik legszellősebb minta.

A hónapokig tartó munka legutolsó fázisa, amikor levágják a már kész terítőt a papírról.

Majd a finom csipkét óvatosan leválasztják az utolsó papírhártyáról, azaz mintáról. A felesleges fércszálakat csipesszel eltávolítják – és ezzel megszületett a lehelet finom műremek- a csipkék királynője.

N: Igazán szerencsések azok a királyok, császárok, államfők, akik ezekhez a mestermunkákhoz hozzájuthatnak. Mi pedig legyünk büszkék ezekre az asszonyokra, akik őrzik a bravúros hagyományt.

 

 


képlista
 
CSIPKETÖRTÉNELEM
RSS
Kategória: egyéb
Megszólaló: Kardos Zsuzsa
Beosztás: csipkevarró
Készült: 2009-04-07
Helyszín: Kiskunhalas,
Hossz: 04:28
Kulcsszavak: csipke, csipkeverés
L  E  T  Ö  L  T  É  S
videó fotó audio szöveg
e-mail
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia