Nevét elhallgató őrző-védő csak titokban hajlandó a feketemunkáról beszélni
Egy hónapban mindössze két bélyeget ragasztottak be a kis könyvbe, ezzel szemben 10-12 napot dolgoztak. Amikor jött az ellenőr értesítették a főnököt, aki a magánál tartott könyvekbe gyorsan beragasztotta a bélyegeket. Ha a cég lebukott, akkor azt megszüntették. A dolgozók ezt csak onnan tudták meg, hogy más cég nevével érkezett a munkaidő nyilvántartási lap. Maximum fél évig voltak egy cég alkalmazásában.
(Országos Munkaügyi Felügyelőség szóvivője Gedeon András)
Van olyan cég, amely után több éve nyomoz a rendőrség. A legtöbb büntetést az építőipari és az őrző-védő cégekre rónak ki. Dobogós helyezést ért el a kereskedelem, és csak a negyedik helyre szorult a mezőgazdaság.
Az állam a feketemunka felszámolás érdekében megszüntette az alkalmi munkavállalói kis könyvet. A helyzet nem sokat változott. Négy órára jelentik be a dolgozókat, de napi 12 órát dolgoznak. Mindenki jól jár. A munkáltató lenyeli a járulékát, a dolgozó pedig a személyi jövedelemadót. Csak az állam veszít az ügyleten. Az interjú elkészítését követően már elegendő felügyelői visszajelzés érkezett a hivatalba, amelyből kiderült: az egyszerűsített foglalkoztatás megváltozott szabályai összetettebbé teszik a munkaügyi ellenőrzést, a felügyelők munkája is nehezebbé vált.
A Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnökével éppen a munkaügyi bíróság előtt találkozunk. (alelnök Rolek Ferenc) A nagy vállalatok sem tartják jónak az új rendszert.
A főtitkár szerint a multi cégek a beszállító kis cégeken keresztül érintettek.
A gyümölcstermesztők morgolódnak. Ha érik a cseresznye, a meggy, nincs arra idő, hogy 50-80 ember bejelentésével foglalkozzanak munkakezdéskor. Az új adminisztráció miatt legalább másfél órával korábban kell kezdeniük a munkát, és a nap végén is másfél órát vesz igénybe a munkavállalók lejelentése. Ellenőrizniük kell a személyit, a tb kártyát és az adókártyát.
Ebben az esetben, viszont az ellenőrzésre sem kellene sokat költeni. Ezt a megoldást választották Észak-Olaszországban, de Németországban is kisebb az adminisztráció.
Földeken dolgozók onnan tudják, hogy ellenőrzés lesz, ha megjelenik fölöttük egy helikopter. Nem sokkal utána jönnek az autók. A kistermelőknek nem éri meg feketemunkásokat alkalmazni, mert olyan magas a büntetés mértéke, amely nincs arányban a nyereségükkel.
Egy zuglói építkezésen nem álltak velünk szóba, sietős volt a dolguk, amikor megkérdeztük hányan dolgoznak a területen. Nincs miért aggódniuk, hiszen mindenkit alkalmaztak, csak éppen nem annyit dolgoznak, int amennyi fizetést kapnak hivatalosan.
A hatóság pedig tovább dolgozik, az állam tovább költ az ellenőrzésre. Megoldás még mindig nincs, vigyázat, feketemunka még mindig van.