A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 620 millió forintot fordít a hajléktalan ellátás finanszírozására. A különösen hideg időjárás miatt a krízis kasszából is jut a hajléktalanszállók működtetésére.
A szaktárca felhívással fordult az erdőgazdaságokhoz is, hogy a rászorultaknak lehetőséget biztosítsanak hulladékfa gyűjtésére. Korózs Lajos szerint krízishelyzetben meg lehet duplázni a népkonyhai kapacitásokat, így ha szükséges, akár naponta 7500 adag étel előállítását tudják finanszírozni.
SZINKRON: Korózs Lajos, államtitkár, SZMM
"Két nagy közalapítvány van, amelynek a munkájában, a finanszírozásában a minisztérium részt vesz. Az egyik az Összefogás a budapesti hajléktalanokért közalapítvány, amelyet egyébként részben finanszíroz a fővárosi önkormányzat is, illetve a másik a Hajléktalanokért közalapítványunk, a másik nagy alapítványunk. Több mint hatszázmillió forintot, hatszázhúsz millió forintot fordítottunk itt az ellátások finanszírozására, ebben benne van természetesen a krízis autók működtetése, az egészségügyi centrumok működtetése, illetve a népkonyhai szolgáltatások finanszírozása.
Hála a jó Istennek, még a nyáron elkezdtük az együttműködést a közalapítvánnyal és hát igazából nem úgy voltunk, mint a klasszikus időkben a BKV, hogy felkészült a télre, csak arra nem számítottak, hogy hó is lesz... de mi tényleg hála a jó Istennek a civilekkel együttműködve, hiszen ezt már önmagában az állam nem tudná megoldani.
Nagyon szakszerűen készültek a civil szervezetek a télre. Ennek ellenére még beütött egy nagy hideg ugye itt az elmúlt napokban, hiszen létrehoztunk egy krízis kasszát is, hogy ha minden kötél szakad, akkor se maradjon senki ellátatlanul, és ennek folyományaként meg tudtuk finanszírozni a nappali melegedők éjszakai nyitvatartását, illetve megtudtuk azoknak a férőhelyeknek a számát növelni, illetve meghosszabbítani a nyitvatartást, akik egyébként hétvégeken nem tartottak volna nyitva. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy jó ügy melletti kiállás és szakszerű profi kiállás volt, de hangsúlyozom, hogy itt elsősorban a civileket és a szolgáltatókat illeti a dicséret és nem a minisztériumot.
A másik dolog pedig az, hogy hál' Istennek már elkezdtünk azon gondolkodni, hogy nem feltétlenül a férőhelyeket kell nekünk növelni, hanem a hajléktalanná válást kell valahogy csökkenteni, illetve megakadályozni. És azt gondolom, hogy ez egy jó irány, mégpedig azért, mert, hogy azt látjuk, hogy egy hajléktalanszálló férőhely finanszírozása normatívákkal való biztosítása akár az utcai szociális munkának stb., stb., iszonyatosan sok pénzbe kerül. És ennek a pénznek a töredékéből nagyon sok embernek a hajléktalanná válását meg lehet előzni. Gondoljunk csak abba a néhány tízezer forinttal hátra maradt villanyszámla, hogy néhány százezer forintos ki nem fizetett törlesztés okozhat hajléktalanságot. Ehhez képest, mondjuk egy hajléktalanszállói férőhely finanszírozása, az ott dolgozó munkásoknak a munkabére, a közterhei, ezek nagyságrendekkel többe kerülnek. Arra kell a figyelmet fordítanunk, hogy a hajléktalan emberek, akiknek jelentős része dolgozik, több mint fele dolgozik, - ezt nagyon sokan nem tudják - azoknak legyen honnan elmenni dolgozni és legyen hova haza menni. Hogy ha ezekben tudunk segíteni, legyen ez akár egy átmeneti szálló, legyen ez akár egy albérlet, egy általunk támogatott albérlet, ez mindig jobb megoldás, mint az utcai lét vagy éppen a hajléktalanszálló."
| Kategória: | Vissza a munkába! | |
| Megszólaló: | Korózs Lajos | |
| Beosztás: | államtitkár | |
| Készült: | 2010-02-04 | |
| Helyszín: | Budapest, | |
| Hossz: | 03:35 | |
| Kulcsszavak: | hajléktalan, szociális | |