Riport szövege:
Fogd meg, dobd ki, mosd meg. Ez az egyik szlogenje a H1N1 elleni védekezésnek! A veszély egyre inkább fokozódik. Itt az ősz, megkezdődött az új tanév.
Az új influenza vírus az őszi iskolakezdéssel nagyobb méreteket ölt majd. Az iskolában, egy közösségben a virus gyorsabban terjed. Ime egy apró példa. Peti már ferőzött, s amikor tüsszentés után kölcsön adta ceruzáját Dórának, ezzel együtt a vírust is tovább adta.
Szinkron: Székely Tamás, egészségügyi miniszter
"Ma Magyarországon az általános iskolákba körülbelül 770 ezer diák tanul, a középiskolákba körülbelül egy olyan 550 ezer diák tanul, a felsőoktatásban további 300 ezer diák. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy ez az összesen 1.7 millió diák, ide értve a szűk családot, gyakorlatilag az országnak a felét reprezentálja."
Vegyünk egy 4 fős családot. Ha a gyermek az iskolában megfertőződik és haza viszi a vírust, valószínű, hogy a család többi tagja is beteg lesz. Az országos tiszti főorvos éppen ezért két nagyon fontos dologra szeretné felhívni a szülők figyelmét.
Szinkron: Falus Ferenc, országos tiszti főorvos
"Az egyik, hogy lázas, köhögős gyereket ne engedjenek iskolába, és lehetőleg a láz megszűnte után még egy napig tsrtsák otthon. A másik, amit szeretnénk kérni, hogy tanítsák meg a gyereket a zsebkendő használatára, a köhögés, tüsszögés higiéniájára, a helyes kézmosásra, és arra, hogy azok a felületek, ahol dolgoznak, például az iskola pad, időnként le kell egy fertőtlenítő vagy mosószeres ruhával törölni."
Lássuk, hogyan is kell az alapvető higiéniai szabályokat betartani, védekezni a vírus ellen.
Nézzük a leggyakoribb dolgot: a tüsszentést.
Általában így szoktuk.
De ez a tüsszentés helytelen volt. Dóra zsebkendő nélkül, csak a tenyerébe tüsszentett, majd a kezét a könyvére tette. A könyv elkerülhet egy diáktársához s máris tovább jutott a vírus, amely akár 3-4 órán keresztül is életképes itt a könyvboritón.
Hapci....Ez a megoldás, ha épp nincs a közelben zsebkendő, már jobb lehet, de nézzük meg, hogyan kell helyesen tüsszenteni.
Igen, mindenképpen zsebkendőbe. De hová is kerül a használt zsebkendő.
Az elhasznált papírt nem szabad a zsebünkbe tenni, azonnal a legközelebbi szemeteskosárba kell dobni, hogy a rajta lévő vírus ne tudjon tovább terjedni.
A másik fontos megelőzési mód a gyakori kézmosás. Persze ezt is helyesen kell csinálni.
Dóra ugyan kezet mosott, de helytelenül, mert nem használt szappant és a kezét is a nadrágjába törölte.
A helyes kézmosás tehát így néz ki.
Szappant használva alaposan megdörzsölni a kezet, bő vizzel lemosni és mindenképpen megtörülni. Ha lehet, papÍrtörlőbe, ami azonnal kerüljön a szemétkosárba.
Napi apróságok, ám ezek helyes alkalmazásával sokat tehetünk egészségünk megóvása érdekében. Sőt, ezzel nem csak magunkat, hanem másokat is megóvunk a fertőzéstől.