Látták: 733

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg

PANORÁMALIFT

Riport szövege:

A budapesti  Dohány utcai Zsinagóga és Zsidó Múzeum változások előtt áll.
A vallási-, kulturális- és idegenforgalmi központ 1854-59 között épült. Hajdan a zsidó negyed vallási központja volt, de ma is fontos szerepet játszik Budapest lüktető életében. A Zsidó Múzeum egykor Herzl Tivadar szülőháza volt. A épület falán emléktábla őrzi, hogy itt született a Zsidó Állam megálmodója. A múzeumot évente 180 ezren látogatják, utóljára 1993-ban renoválták. Az elkövetkezendő hónapokban  további fejlesztések indulhatnak, hiszen az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Tanácshoz benyújtott pályázatuk sikert aratott. Ennek értelmében közel 60 millió forintos támogatást kapnak az épület akadálymentesítésére.

Szinkron: Steiner Pál, elnök, Új Magyarország Fejlesztési Tanács
"Akció tervünkben kiemelt támogatás a turisztikai vonzerő és a turisztikai befogadóképesség javítása. A MAZSIHISZ egy kiváló pályázatot nyújtott be és úgy vélem, hogy még a szokásos jelentőségén is túl nagyon fontos funkciója van, hogy itt a Zsinagógában azokat a szolgáltatásokat a pályázatán tudja javítani, ami emeli a konfort érzetét az idelátogatóknak. "

Az üzemeltetők létrehoznak egy úgynevezett Audio gay rendszert, amelynek használatával mindenki a saját nyelvén hallgathatja a tárlatvezetést. Továbbá a pályázati pénzből sor kerül az épület teljes körű akadálymentesítésére is

Szinkron: Dr. Vadas Vera elnök, Zsidó Nyári Fesztivál
"Nagy örömmel fogadtuk ezt a lehetőséget, a Zsinagóga, mint Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, joggal tarthat igényt a turisztikai fogadóképesség növelésére és saját erőből ezt nem tudtuk volna megoldani."

November végétől egy panorámalift segítségével a mozgássérültek is könnyebben tudnak majd közlekedni a múzeumban.

Szinkron: Horovitz Tamás, ügyvezető, Hobi-X Kfrt.
"Társaságunk egy közbeszerzési pályázat útján nyerte el a kivitelezési munkákat. A dohány utcai Zsinagóga és vonzáskörzetében egy komplex akadálymentesítési feladatot kell elvégeznünk, melyben akadálymentesítés, egy panorámalift építése is szerepel."

A zsinagóga árkádsorában, Jewinform néven egy információs pont is létre jön, mely az országos Tourinform hálózat tevékenységéhez hasonlóan a zsinagógához érkező nagyszámú látogatók színvonalas kiszolgálását végzi majd. A hitközség vezetői remélik, hogy az akadálymentesítés további több 100 ezer látogatót vonz majd a zsinagógába és a múzeumba.



képlista
  • Sajtótájékoztató
  • Dohány utcai Zsinagóga - külső
  • Zsidómúzeum - belsők
 
PANORÁMALIFT
RSS
Kategória: egyéb
Megszólaló: Dr. Vadas Vera
Beosztás: Fejlesztések a Zsinagógában
Készült: 2009-07-02
Helyszín: Budapest, Budapesti Zsinagóga
Hossz: 02:50
Kulcsszavak: panroamlift, zsinagóga
L  E  T  Ö  L  T  É  S
videó fotó audio szöveg
e-mail beágyazás
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia