Riport szövege: Kismamák. Délután a Városligetben. Már túl vannak egy műszakon. Elhozták a csemetéket a bölcsiből, vagy az oviból. Négy óra munka után jut idő a babára, a háztartásra, a férjre, és még pénzt is kerestek.
Van, aki nem ilyen szerencsés, nem talál megfelelő munkahelyet. Ha nem talál részmunkaidős állást, kénytelen egész napa a bölcsödébe adni a babát, hogy kiegészítse a családi kasszát. Pedig a kicsiknek ebben a korban, legjobban az anyukájukra van szükségük.
Az új törvény szerint a közalkalmazottak jó helyzetben vannak. Ha kérik, a munkáltató köteles részmunkaidőben foglalkoztatni a kismamát a gyerek három éves koráig.
A versenyszférában más a helyzet. Egyik anyuka vállalkozott, hogy elmeséli miért döntött a napi hat órás munka mellett, de főnöke ezt megtiltotta. Nem szeretné, ha a kollégák megtudnák, hogy van ilyen lehetőség.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatója szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a részmunkaidőben dolgozók száma.
Több cég, válság idején, a munkahelyek megtartása érdekében inkább részmunkaidőben foglalkoztatta dolgozóit. Az állam a kieső időre járó bér 80 százalékát állta annak, amelyik cég ezt megpályázta. Több tíz milliárd forintot szánt erre a költségvetés.
Az uniós országokban a foglalkoztatottak 17 százaléka részmunkaidős, míg nálunk mindössze 5 százalék. Ez az arány Hollandiában, majdnem a foglalkoztatottak fele. Az amerikai cégek a legrugalmasabb, ott nem a több fizetéssel, hanem a családi élethez való alkalmazkodással tartják meg a dolgozókat.
A Budapest Banknál az alkalmazottak kevesebb, mint 10 százaléka dolgozik részmunkaidőben, majdnem 300 fő. Nem csak anyukák választják ezt a megoldást, hanem olyanok is, akiknek egészségügyi állapota megváltozott. De akadnak, akik az otthon végezhető munkát választják.
A HR menedzser is részmunkaidőben tért vissza 3 gyerek után. Mint mondja, a banknak megéri.
A bankfiókokban általában hétfőn több az ügyfél, ezért a részmunkaidőben dolgozok átcsoportosításával a túlórát is megspórolják.
Van, akinek nem sikerül jó megoldást találnia, ahogy annak a győri kismamának, aki a Városligetben sétált kisbabájával.
Az uniós országokban a foglalkoztatottak 17 százaléka részmunkaidős, mg nálunk mindössze 5 százalék. Ez az arány Hollandiában, majdnem a foglalkoztatottak fele. Nálunk a munkavállalók körében sajnos még nem közkedvelt ez a fajta foglalkoztatás.
Megszólalók:
Állami Foglalkoztatási Szolgálat főigazgató helyettes Soós Adrienna
Budapest Bank HR menedzser Medvei Leila