Látták: 1045

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg

ÚJABB SZÉLERŐMŰVEK

Riport szövege:

Újabb szélerőművek épülhetnek Magyarországon. Összesen 410 megawatt szélerőmű kapacitás létesítésére írt ki kétfordulós pályázatot a Magyar Energia Hivatal.

Szinkron: Oláh Lajos, államtitkár, KHEM
"Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra, energiafelhasználásának 13%-át megújuló energiákból fogja elérni. Ez azt jelenti, hogy a mostani állapothoz képest duplájára kell emelni ezt az energiamennyiséget."

Már az ókorban rájöttek, hogy a szél energiáját hasznunkra is fordíthatjuk. Főleg a hajósok használták ki az áramló levegőt.  Majd a szélmalmok évszázadokig hozzátartoztak a vidék látképéhez. Utódaik ma is gombamód szaporodnak Európa szerte.

A 70-es évek olajválsága pedig felhívta a világ figyelmét arra, hogy az energiaforrások végesek, de nem pótolhatatlanok.

De hogyan lesz a szélből energia, a 65 méteres torony segítségével? Az érkező szél megforgatja a 44 méter átmérőjű, három szárnyű lapátkereket. Ez közvetlen kapcsolatban van a gépházban található 600 kilowattos sokpólusú szinkrongenerátorral, amely váltakozó áramot állít elő. Ez a magasban előállított, kisfrekvenciájú váltóáram kábeleken keresztül jut be a torony aljában lévő berter szekrénybe. Innen kerül az áram a hálózatba. A lapátkerekek akkor indulnak el, ha a szél sebessége eléri a 9 km/órás sebességet. Mivel a kulcsi erőmű jó helyen van, 65 méteres magasságban gyakorlatilag mindig van ekkora szél.
Magyarországon az első szélerőművet Budapesttől 60 km-re, délre, a Duna partján, Kulcson állították fel 2001 májusában.
Ma már 71 szélerőmű termel energiát hazánkban. És, mint tudjuk a szélenergia az egyik legtisztább energia forrás. Éppen ezért az Energia Klubnál örültek az újabb pályázati kiírásnak.

Szinkron: Varga Katalin, Energia Klub, projektvezető
"Mi nagyon örülünk, hogy ez a pályázat végre kiírásra került, mert lényegében 2006 eleje óta nem volt lehetőségük újabb befektetőknek az Energia Hivatal engedélyéhez jutni. Az az szélerőművet, villamoshálózatra termelő szélerőművet létesíteni. Ez most egy újdonság. Egy másik pozitív eleme ennek a most kiírt pályázatnak, hogy előre meghatározott feltételekkel, előre lehetett tudni, hogy mi alapján történik meg a döntés, hogy ki kap engedélyt és ki nem."


A 410 megawattból 280 megawattnyi az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az Émász Hálózati Kft. területén épülhet, a fennmaradó rész pedig az ország többi részén: az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., a Démász Hálózati Elosztó Kft., az Elmű Hálózati Kft. és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. területén.
Pályázni 50 megawattot el nem érő szélerőmű kapacitásra lehet és a pályázónak be kell mutatnia az igényelt kapacitás pénzügyi forrását is.

Szinkron: Oláh Lajos, államtitkár, KHEM
"Egy megawattnyi pályázathoz 60 ezer eurónyi pénzt kell letenni, letétbe helyezni. Azt gondolom, hogy ez már kell, hogy mutassa a valódi komolyságát és elszántságát a pályázónak."

A pályázatokat két fordulóban bírálják. Az elsőben az alkalmasságot vizsgálják, a második, értékelési szakaszban pedig három mutató: a kilowattóránként megajánlott kötelező átvételi ár, az időtartam és a megtermelt áram mennyisége alapján döntenek.
A pályázaton nem vehet részt az, akinek díjhátraléka van a Magyar Energia Hivatalnál, vagy bármilyen lejárt köztartozása van. Az sem pályázhat, aki öt éven belül közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződését megszegte, és az sem, akinek bármilyen engedélyét a hivatal az elmúlt tíz évben visszavonta.
A pályázatok beadási időpontja 2010. március 1.
Az újonnan meghirdetett 410 megawatt szélerőműkapacitás, ha megépül, a klímaváltozás hatásának enyhülését eredményezheti és sok száz millió forintos beruházást is jelent az országnak.

A pályázatokról bővebb tájékoztatást a Magyar Energia Hivatal honlapján találnak az érdeklődők a www.eh.gov.hu címen, ahonnan a pályázatokhoz szükséges dokumentumok is letölthetőek.

képlista
  • szélerőművek
  • gépház
  • szélerőmű építése
  • szélmalom
 
ÚJABB SZÉLERŐMŰVEK
RSS
Kategória: gazdaság
Megszólaló: Oláh Lajos
Beosztás: államtitkár
Készült: 2009-09-05
Helyszín: Budapest,
Hossz: 04:51
Kulcsszavak: pályázat, szélerőmű
L  E  T  Ö  L  T  É  S
videó fotó audio szöveg
e-mail beágyazás
KAPCSOLAT
Hajdú Éva email
sajtófőnök
Telefon: + 36 1 471 81 99
www.khem.gov.hu
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia