Látták: 2237

A szöveg letölthető/kimásolható itt: szöveg

A TANÚSKODÁS

Narráció:

A tanu olyan személy, aki ismer valamilyen, az ügy elbírálását befolyásoló tényt - többnyire azért, mert látott, hallott vagy érzett valamit - s eme ismeretének a hatósággal való közlése útján képes elősegíteni a tényállás tisztázását. A tanu köteles az idézésben megjelölt határnapon és helyen a hatóság előtt megjelenni.

Amerikai filmekben gyakran látható, hogy a tanuk pulpitusára felhívják magát az adott peres felet is. Vajon Magyarországon ki lehet tanú? Van-e arra lehetőség, hogy valaki a saját ügyében tanuként közreműködjön?

Szinkron: dr. Kárpáti Katalin, ügyvéd

„Az a rossz hírem van, hogy erre nincsen lehetőség, a peres fél az a saját álláspontját elmondhatja a bíróság részére, de tanúként a saját ügyében senki sem hallgatható ki.”

Milyen következményei vannak ugyanis annak, hogyha a tanu vagy az adott peres fél nem mond igazat?!

Szinkron: dr. Kárpáti Katalin, ügyvéd

„Ha valaki a saját ügyében, mint peres fél hazudik, annak csak annyi lesz a következménye, hogy a bíróság majd egy polgári perben megállapítja, hogy az általa előadottak nem felelnek meg a valóságnak, az ítéletében fogja ezt „honorálni”.”

Ha pedig nagyon sokáig hazudik az adott perben az adott peres fél, akkor legfeljebb a perköltségben egy kicsit jobban megnyomja a bíróság a ceruzáját az adott ügyben az ő terhére.

És mi történik, ha a tanu nem mond igazat?

Ha a tanu hazudik, annak azért súlyosabb következményei lehetnek:

„Mert ugyanis a tanuzás

Szinkron: dr. Kárpáti Katalin, ügyvéd

az állampolgári kötelezettségünk is, és emellett az igazmondási kötelezettségünk is terhel bennünket, ha tanuk vagyunk.

Ha elfeledkezünk arról, hogy igazat kell mondanunk, noha a bírósági tárgyaláson a tanumeghallgatás előtt a bíróság köteles erről bennünket kioktatni, akkor sajnálatos módon akár hamis tanuzásért is büntetőeljárást indíthat az adott tanu ellen a bíróság.”

Peres eljárásban ha valaki „elfelejt” tanuként elmenni a tárgyalásra, annak komoly jogi következményei lehetnek. Büntető perben elővezethető, polgári perben pedig bírsággal sújtják.

 Szinkron

„Ha előzetesen nem menti ki magát a tanu, hogy nem tud megjelenni várhatóan a tárgyaláson, vagy mondjuk nem egy betegség okán nem tudott elmenni a tanu, és nem igazolja ezt a bíróság felé, akkor polgári perben az elmulasztott tárgyalás költségeit a bíróság perköltségként a tanuval megfizettetheti későbbiek folyamán.”

A tanuskodás kötelezettsége tehát magába foglalja a megjelenési, a vallomástételi, és az igazmondási kötelezettséget.


képlista
 
A TANÚSKODÁS
RSS
Kategória: egyéb
Megszólaló: Dr. Kárpáti Katalin
Beosztás: Ügyvéd
Készült: 2009-03-06
Helyszín: Budapest, Ügyvédi iroda
Hossz: 03:00
Kulcsszavak: tanúskodás
L  E  T  Ö  L  T  É  S
videó fotó audio szöveg
e-mail
KAPCSOLAT
dr. Kárpáti Katalin email
Cégvezető
 
 
Onlinefootage.tv - Footage and stories for crossmedia

Footage and stories for crossmedia