Ma a harmadik olyan helyen járunk, ahol a kritikus infrastruktúra vonatkozásában a sajtó nyilvánossága előtt védőoltásokat fogunk végezni. Jártunk már a tűzoltóságnál – azt hiszem ezt nem kell különösebben magyarázni, hogy miért tartozik a Tűzoltóság a kritikus infrastruktúrához, elég ha itt az elmúlt egy-két nap viharaira, s az ezzel kapcsolatos tűzoltósági megkeresésekre gondolnak. A következő hely ahol voltunk, az Országos Mentőszolgálat, azt hiszem, ehhez sem kell különösebb magyarázat. Az ÁNTSZ-nél sem kellene véleményem szerint, de annyit azért elmondok, hogy az ÁNTSZ azért tartozik a krtikus infrastruktúra kategóriába, mert az influenza elleni védelmet illetve az influenza elleni összes tevékenységet, lényegében az ÁNTSZ végzi és koordinálja, tehát ahhoz, hogy eredményesen tudjunk a járvány ellen védekezni, teljesen egyértelmű, hogy az ÁNTSZ dolgozóira mindenképpen szükség van.
Az elmúlt héten Magyarországon 16 000 influenzaszerű megbetegedés fordult elő, van az az ún. sentinel rendszerünk, ami annyit jelent, hogy szerződött orvosok a hozzájuk forduló betegeknek mintáit beküldik az Országos Epidemiológiai Központ-ba, ahol kimutatják, vagy legalábbis megkísérlik kimutatni az influenza jelenlétét a beküldött mintákba. Ebből a 16 000 körüli esetből 77 esetet küldtek be a sentimel orvosok, és ezeknek az eseteknek a 14,6 %-ról, azaz 11 esetről derült ki, hogy az új típusú influenzával fertőzött. Igy aztán Magyarországon az igazoltan újinfluenzás eseteknek a száma 283. Természetesen ennél az influenzában megbetegedettek száma jóval nagyobb, hiszen ugye a sentimel orvosok azok a 6 700 háziorvosnak kb. 2,5 %-át jelentik, ezért erre vonatkozóan vannak csak adataink.
Dr. Falus Ferenc, Országos tiszti főorvos:
Szeptember közepe óta 14 betegnek a kórházba kerüléséről van tudomásunk, akik biztosan és bizonyítottan az új típusú influenza miatt kerültek kórházba. 14-ük közül 5-en kerültek intenzív osztályra, mind az öten gépi lélegeztetésre szorultak. Tehát, hogy fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kijelölt kórházakon kívül, most már tekintettel arra, hogy a vírus minden régióban jelen van, bármelyik kórházba kerülhet beteg, bármelyik kórház intenzív osztályára is kerülhet olyan beteg, aki az új típusú influenzával fertőzdődik meg. Tekintettel arra, hogy az országban az influenza járvány küszöbének nagyon közelében járunk, most már országosan is, most már vannak olyan területek, ahol az országos átlag fölött is van már kimutatható "orvosfordulási" gyakoriság, nagyon fontos, hogy az oltás minél gyorsabban, minél több emberhez eljusson, hiszen az oltásnak a védő hatása 8-10 nap mire kialakul. Tehát mondjuk, hogy két hetet kell rá számolni, s ez alatt a két hét alatt nagyon sokan fogunk megfázni, megbetegedni ebben a kellemetlen, őszi időjárásban.
Budapest
BEOLTOTTÁK A FŐORVOST
Dr. Falus Ferenc
országos tiszti főorvos
A feltöltés ideje
2009-10-14 15:50
| Kategória: | életmód | |
| Megszólaló: | Székely Tamás | |
| Beosztás: | egészségügyi miniszter | |
| Készült: | 2009-10-14 | |
| Helyszín: | Budapest, | |
| Hossz: | 05:08 | |
| Kulcsszavak: | védőoltás, H1N1 vírus | |