N: Egy bolygó a naprendszerben, a neve Föld. Itt élünk, méreteit és arányait mégsem tudjuk azonban felfogni. A Föld kerülete, vagyis az egyenlítő hossza körülbelül 40ezer km. Ahhoz, hogy ezt a távolságot megtegyük, autóval csaknem egy hónapig kellene megállás nélkül haladnunk.
N: A Föld tömege, még kimondani is nehéz 600 millió millió millió tonna. Ez a szám 18 nullából áll. Így szinte felfoghatatlan számunkra. De képzeljék el azt, hogy a Naphoz képest, bolygónk igazából csak egy apró égitest, hiszen a nap tömege a Föld tömegének 330 ezerszerese.
N: A Föld felszínének körülbelül háromnegyedét óceánok és tengerek borítják. A fennmaradó részen, vagyis 150 millió négyzetkilométernyi szárazföldön élünk mi emberek. Jelenleg összesen 7 milliárd 500 millióan.
Pár évszázaddal ezelőtt azonban jóval kevesebben voltunk.
Sz: Takács-Sánta András
A 17. században, csak körülbelül fél milliárd ember élt a Földön, és ez előtt, tehát a 17. század előtt, egészen lassú volt a népesség növekedése. Utána ugrott meg, és a történelmi csúcsot az 1960-as évek második felében érte el. Innentől kezdve a népességnövekedés üteme, az csökken, de maga népesség az tovább növekszik.
A 20. században a technika és az orvoslás vívmányainak köszönhetően hirtelen megnégyszereződött a Föld népessége.
Sz: Takács Sánta András
Jelenleg minden évben körülbelül 70-80 millióval növekszik az emberiség lélekszáma, ami ugye azt jelenti, hogy körülbelül 7-8 Magyarországnyi emberrel lesz több minden évben a Földön.
A népesség eloszlás azonban nem egyenletes. A Föld teljes lakosságának ugyanis több, mint 80%-a él a szegényebb, fejlődő országokban. És csak minden ötödik ember, azaz a népesség 20%-a él a gazdagabb, fejlett világban.
N: Hogy jobban számot vethessünk, a Földön élő 6,79 milliárd emberrel, és átláthassuk életkörülményeiket, kicsinyítsük le arányosan a Föld népességét egy 100 lelket számláló falura.
Legyen ez egy világfalu.
És nézzük meg, hogy milyen is lenne, a falu összetétele.
Ebben a 100 fős világfaluban, 57 ázsiai élne, 21 európai, 8 afrikai, valamint 14 ember dél és észak Amerikából együttesen. Tehát jól látható, az emberiség több mint fele az ázsiai földrészről származik.
N: Ha a nemek megoszlását nézzük, a lekicsinyített világfaluban, itt 52 nő, és 48 férfi élne. A nők tehát kicsit többen vannak. Persze ez annak is köszönhető, hogy tovább is élnek, mint a férfiak.
N: A világfalu lakó közül, csak 30 lenne fehérbőrű, és csak 30 keresztény. Ez azt jelenti, hogy átlagosan a világban 3 emberből 2 színes bőrű, és szintén két ember nem a kereszténykultúrához kötődik.
N: Elszomorító, hogy ebben a faluban 100 emberből 50 lenne alultáplált. Ez azt jelenti, hogy a világban minden második ember éhezik, vagy teljesen egysíkúan táplálkozik. 100 emberből 80 ember élne elégtelen körülmények között.
N: A világfaluban hetvenen nem tudnának olvasni, és csupán egy embernek lenne felsőfokú végzettsége, és egy lakosnak számítógépe.
N: A világfaluban a gazdasági hatalom 59 %át, azaz több mint felét hat ember birtokolná, és ők valamennyien az Egyesült Államokból származnának.
N: Az adatok elgondolkodtatóak. De nézzünk most a jövőbe. Milyen változásokat hozhat a 21. század?
Sz: Józan Péter, demográfus, egyetemi tanár
Azt mutatják az előre számítások, a prognózisok, amelyeket az ENSZ készít, hogy 2020-ra körülbelül a legvalószínűbb az, hogy 7 és fél milliárd ember lesz .És 2050-re körülbelül 9 milliárd ember lesz a Földön.
N: 41 év múlva tehát, közel másfélszer annyian leszünk, mint ma. De aztán fogyatkozni fogunk. Ennek 2 fő oka van. Az egyik Afrika nagy problémája, az AIDS. Afrikában 40 millió ember HIV fertőzött. 2025-re a 90 milliót is meghaladhatja a fertőzöttek száma.
Sz: Józan Péter
Az AIDS világjárvány, és elsősorban Afrikában szedi áldozatait, 10 milliós számra kell áldozatokban gondolni, és ez ott az egész népességi forgatókönyv átírásával já, tehát ott sokkal kisebb lesz a szaporodás.
N: A lassuló növekedés másik oka, az emberiség öregedése. Vagyis egyre nagyobb az idős emberek aránya a fiatalokhoz képest. Az utóbbi évtizedekben az átlag életkor 30 évvel nőtt meg. Ma Magyarországon 69 évig, Németországban, pedig 74 évig élnek átlagosan az emberek.
Előreláthatólag a világ legöregebb társadalma hamarosan a világ legnépesebb országában Kínában lesz.
Sz: Takács Sánta András
Köztudott, hogy 1982-ben bevezettek egy állami népességszabályzó intézkedést Kínában, amely arról szól, hogy városban maximum egy gyerek születhet, és vidéken is maximum kettő . Ennyit vállalhatnak a családok.
N: Ha világunkban jövőre is csak egy gyerek vállalása lesz a divat, a Föld népessége lassan elöregszik. Így 40 év múlva elérjük, hogy egy fiatalra két idősebb ember jut majd.