Riport szövege: Ilyen és ezekhez hasonló, szebbnél szebb virágot csodálhattak meg azok, akik kilátogattak a hétvégén Szigetszentmiklósra a Nemzetközi Kertészeti Szakkiállításra és Vásárra.
A szakma képviselői és a növényeket kedvelők egyaránt megtalálhattak mindent, amit a virásokról, a virágkötészetről és a kertészeti háttér-technológiáról tudni kell.
A kiállíást idén már 17. alkalommal rendezték meg.
Szinkron: Kuhn Andrást, ügyvezető igazgató, Hortus Hungariacus
„Egyrészt ez a szakmának egy éves találkozási pontja, ahol azon túl, hogy újabb üzleteket tudnak kötni, újabb partnereket hívnak, esetleg újabb termékeiket, trednmeghatározó kollekciójukat bemutatják, lehetőslg nyílik arra, hogy megvitassák az ágazat problémáit."
A Nagybani Virágpiacon összesen 191 cég képviseltette magát köztük 14 külföldi cég is részt vett a 3 napos rendezvényen.
Az idei évben két újdonsággal is készültek a szervezők:
Szinkron: Kuhn Andrást, ügyvezető igazgató, Hortus Hungaricus Kft.
„Az első az a virágos interieur verseny, ahol a virágkötők nemcsak, mint kompozíciók alkotói, hanem, mint egész terek, belső terek, lakások dekorálásával mutatkoztak be."
A győztes 1 millió forintos jutalomban részesült.
A másik egy óvodai kertépítő verseny volt a „Mi kis kertünk" címmel. A gyerekeknek egy fantázia kertet kellett felépíteniük egy asztalnyi területen. A pályázatban közel 30 óvoda vett részt.
A 3 nap alatt fiatal virágkötők is megmutathatták tudásukat.
A rendezvény idén is nagy sikert aratott. A virágkedvelők pedig tavasszal egy kisebb szabású rendezvényen újra megcsodálhatják az illatos virágokat.